Mozgalmas szilveszter: több mint 180 embert kellett kórházba vinni túlzott alkoholfogyasztás miatt

detoxikáló detoxikálás alkoholfogyasztás szilveszter alkohol kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.

Győrfi Pál közleménye szerint a mostani szilveszteren 3363 esetet láttak el a mentők, ebből a fővárosi feladatszám 809 volt.

Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak - emelte ki.

A mentőket országszerte 18 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották. Emellett balesetek, verekedések, belgyógyászati rosszullétek és egyéb esetek miatt is kérték a mentők segítségét - írta Győrfi Pál.

Az M1 tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve azt mondta: a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba több mint 50 embert vittek be az éjszaka folyamán, közülük nyolcan voltak, akik a túlzott alkoholfogyasztás miatt kerültek be. Újév reggelén egy fiatal férfit azért vittek be, mert ittassága miatt elesett és súlyos, életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A tudósító azt is elmondta, hogy a legnagyobb detoxikálóba, a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központba több mint 30 embert vittek be.

Közülük valaki csak könnyebb mérgezést szenvedett, de volt, aki intenzív ellátásra is szorult - ismertette az M1 tudósítója.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Sok dolguk volt a tűzoltóknak szilveszterkor: ennyi esethez riasztották őkethttps://www.life.hu/hirek/20220101-okf-sok-dolguk-volt-a-tuzoltoknak-szilveszterkor.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.