Életmódváltó program indul a Bethesda Gyermekkórházban, hogy fitten gyógyíthassanak

Forrás: @szilveszter_zoli/Szilveszter Zoltan -
életmódváltás Bethesda Gyermekkórház fitt BiotechUSA
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Február elején elindult a Bethesda Gyermekkórház egészség-kihívás programja 200 munkatársnak, akik nemcsak a gyógyítással, hanem saját példájukkal is segíteni szeretnék a gyermekek egészségének megőrzését. Fél éven keresztül sport, egészséges büfé és menza, szűrőprogramok és egyénre szabott egészségtervek, pszichés támogatás, stresszkezelő tréningek segítik hozzá a gyógyítókat a testi-lelki egészséghez. A BioTechUSA-cégcsoport pedig több mint 10 millió Ft értékben támogatja a programot egy Inbody testelemző mérleg beszerzésével, a dolgozók egészségfejlesztő programjához szükséges termékcsomaggal, kedvezményes vásárlási lehetőséggel és személyre szabott szakértői terméktanácsadással minden egyes résztvevőnek.

Az egészségügyben dolgozók sokszor rendkívüli körülmények között, erős napi megterheléssel, állandó stressz mellett töltik mindennapjaikat. A munkabeosztás, az anyagi körülmények sokszor nem teszik lehetővé, hogy tudatos életmódváltással figyeljenek az egészségügyi dolgozók önmagukra, testi-lelki egészségük támogatására.

Az egészség kultúrájának megteremtése érdekében egy kórház is vezető szerepet tölthet be, a kórházi alkalmazottak pedig példaképek lehetnek közösségeik, ellátott betegeik egészségének és jólétének megőrzésében.

A kórházon belüli egészségfejlesztés, és az új egészség-kihívás program kidolgozása elősegítheti egy olyan környezet kialakítását, amely támogatást, erőforrásokat és ösztönzőket biztosít a kórházi alkalmazottak számára, hogy példaképként szolgáljanak majd.

Életmódváltó program a Bethesda Gyermekkórházban a BioTechUSA támogatásával Forrás: @szilveszter_zoli/Szilveszter Zoltan

Kik is vesznek majd részt a február elején induló programban? Orvosok, ápolók, dietetikusok, gyógytornászok, pszichológusok és megannyi egészségügyi szakdolgozó, akik elsősorban nemcsak fogyni szeretnének, hanem az egészséget újraértelmezve tenni testi-lelki jóllétükért.

A Bethesda Gyermekkórház olyan szakmai csapatot állított össze, ahol a legkülönbözőbb végzettségű, hivatásukban elszánt szakemberek fognak össze,

hogy összkórházi szinten, minden osztályra kiterjedően megvalósulhasson egy olyan program, amely az egészségügyben dolgozó munkatársaknak nyújt társas támogatást, vezet egészségfejlesztő programokat, a mentális egészség támogatásán, célzott szűrőprogramokon, valamint a fizikai aktivitás és a táplálkozás megreformálásán keresztül. A kórház ingyenes napi sportolási lehetőséggel, alakformáló tornával, szervezett futókörrel, edzéstervvel is segíti a programban résztvevőket.

Egészségfejlesztés személyre szabva


A Bethesda Gyermekkórház törekvéseit Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő gyártója és forgalmazója, a BioTechUSA támogatja. A cégcsoport jelenleg több mint 100 országban, 270 franchise üzlettel, 1500 munkatárssal és 3000 partnerrel van jelen, 1500 termékből álló portfóliója pedig folyamatosan bővül, hogy az egyre színesebb vásárlói igényeknek megfeleljen. Az eddig megszerzett két évtizednyi tapasztalatra támaszkodva a BioTechUSA 2020-ban létrehozta népszerű online életmód programját, a Lifestyle Programot, mely négy országban, eddig mintegy 200.000 fogyasztónál bizonyított.

A vállalat azonban nemcsak az egészségtudatos életmód népszerűsítését érzi hivatásának, de nagy hangsúlyt fektet karitatív kezdeményezések felkarolására is. Társadalmi felelősségvállalási programjuk egyik alappillére, hogy kizárólagos magyar tulajdonban lévő vállalatként igyekeznek minél nagyobb hangsúlyt fektetni a hazai egészségügyi intézmények és dolgozók támogatására.

A Bethesda Kórház főigazgatója, dr. Velkey György köszönetét fejezte ki, hiszen „

nemcsak a munkatársak egészségi állapotát tudja mérni, hanem nagyon fontos a gasztroenterológiai és az izomsorvadásban szenvedő gyermekek számára is, az állapotuk felmérésére, követésére.

Közösségben dolgozni, közösségben mozogni

A Bethesda programjának sikere is a benne részt vevők elszántságán múlik, amiből pedig nincs hiány, ahogy ez a néhány személyes történet is igazolja:
„Egészen kisgyermek korom óta a mindennapjaim része volt a sport, melyet versenyszerűen űztem két évtizedig. Ehhez szorosan hozzátartozott az egészséges táplálkozás, melynek közvetítése később a hivatásom is lett." (Polonkai Zsófia, vezető dietetikus)

Így a saját jóllétem – mind a lelki, mind a fizikai – megőrzése kulcsfontosságú a saját hatékonyságom fenntartása, sőt annak esetleges növelése érdekében is.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.