időjárás-előrejelzés időjárás-jelentés időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csak egy-két napra mutatta meg magát a tavasz, inkább nevezhető őszi időjárásnak az, ami a következő napokban vár az országra. 

Csütörtök napközben nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, a Tiszántúl kivételével többórás napsütés várható, majd késő délutántól ismét megnövekszik a felhőzet. Napközben eső, zápor a legnagyobb valószínűséggel a déli és keleti területeken fordulhat elő, az Északi-középhegység nyugati részén némi eséllyel zivatar is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között alakul, de a tartósabban felhős keleti részeken több fokkal hidegebb lesz.

Zivatarokra és erős szélre kell számítani a következő napokban Fotó: Csudai Sándor - Origo

Pénteken is borultságig növekszik a felhőzet, és elsősorban az északi tájakon számíthatunk kisebb esőre, záporra. A DNy-i szél több helyen lesz erős. 13 és 19 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szombaton még felhős lesz az ég, zivatarokra is kell számítani, vasárnap már kisüt a nap -írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.