Robbanás történt egy gyógyszergyárban, többen meghaltak és megsérültek

gyógyszergyár tűzeset India
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Robbanás történt egy dél-indiai gyógyszergyárban, ahol ezt követően tűz ütött ki. Legalább hat, éjszakai műszakban dolgozó munkás meghalt, 13 másik megsérült - közölte a helyi rendőrség.

A tűz egy többféle polimer gyártásához használt, szivárgó vegyi anyag miatt keletkezett, ami szerda éjjel robbanást okozott - közölte Rahul Dev Sarma rendőrségi tisztviselő. Öt munkás a helyszínen életét vesztette, egy másik pedig a kórházban halt bele az égési sérülésekbe. Tizenhárom embert szállítottak kórházba nagyon súlyos, 80 százalékos égési sérülésekkel - tette hozzá Sarma. A szivárgás okát vizsgálják. Médiajelentések szerint két órába telt a tűz eloltása. A gyár Akkireddigudemben, egy Ándhra Prades államban lévő faluban található.

A tűzesetek gyakoriak Indiában, ahol az építési törvényeket és a biztonsági előírásokat gyakran semmibe veszik az építők és a lakosok. Egyesek még tűzoltó berendezéseket sem szerelnek be.
Három éve, 2019-ben egy Újdelhiben található, kézitáskákat és más termékeket gyártó üzemben elektromos rövidzárlat miatt keletkezett tűz, amely 43 ember halálát okozta. Ugyanabban az évben, egy másik nagy tűzvészben egy hatemeletes épület illegális tetőkonyhájában keletkezett tűz, amelyben 17-en haltak meg szintén a szövetségi fővárosban, Újdelhiben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.