Megszólalt a kiadó, miután Moldova György özvegye letiltotta az író utolsó könyvét

Fotó: Szabó Gábor - Origo -
halál Moldova György könyv letiltott kiadó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Moldova György özvegye, Palotás Katalin a napokban jelentette ki, hogy letiltotta az író utolsó könyvét. A hírrel kapcsolatban megszólalt az Urbis kiadó.

Moldova György utolsó munkája a Két szerelem címen íródott. A két kötetes regény első része már megjelent, de a másodikat már nem adhatja ki az Urbis, a kézirat örökre a fiókban marad. A kiadó ügyvezető igazgatója elmondta, hogy tiszteletben tartják az író özvegyének döntését.

"Természetesen olvastam Palotás Katalin nyilatkozatát, és tudomásul vettük a döntését. Nem ért bennünket meglepetés, ezt már jóval korábban megbeszéltük. Nem csak Katalinnal, hanem Moldova Györggyel is. Furcsa nekem erről így, a nyilvánosság előtt beszélni, mert Gyuri, ezt nyugodtan mondhatom, a legjobb barátom volt. (...) Gyuri rajongásig szerette Zsuzsát, az első feleségét. Mély, érzelmi kapcsolat volt az övék. Két ember összekapaszkodása, összetartozása. Amikor Zsuzsa elment, attól féltem, hogy Gyuri hamarosan követi. Aztán szerencsére jött az életébe Katalin, akit már régóta ismert, és új értelmet nyertek a hétköznapok" - mondta a Blikknek Urbán Tamás, az Urbis kiadó ügyvezető igazgatója.

Megszólalt a kiadó, miután Moldova György özvegye letiltotta az író utolsó könyvét Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Gyuri egyenes ember volt, mindig őszintén írt és beszélt. A Két szerelem első része, amelyet Zsuzsáról írt, érzelemdús vallomás. Gyönyörű olvasmány. Moldovától már-már szokatlan lírai írás. A második, amelynek kézirata itt van nálunk, s amelyet már betördeltünk, nyomdára kész állapotra hoztunk, s amely Palotás Katalinról szól, jóval távolságtartóbb. Talán ez a legtalálóbb kifejezés rá. Megértem Katalint, hogy ezt nem akarja a nagy nyilvánosság elé tárni.

Elfogadtuk a döntését, de én ezt korábban Gyurival is átbeszéltem. Ha egyszer Moldova György gyermekei évek múltán úgy döntenek, hogy mégis legyen belőle könyv, akkor az olvasók is megértik, hogy most mi miért történik..."

- tette hozzá Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.