Döbbenet: egy 17 évvel ezelőtti parányi vágás miatt amputálták egy nő lábát

baleset amputáció kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki hinné, hogy egy papírlap által okozott vágáshoz hasonló sérülés végül végtagvesztéshez vezethet?

Rebecca Humphreys 15 éves volt, amikor egy porcelándarab megsértette a lábát, ám nem is sejtette, hogy emiatt majd két évtizednyi kálváriának néz elébe. Bár maga a vágás egyáltalán nem tűnt komolynak, sajnos kiderült, hogy megsértett egy ideget. A lány panaszai ellenére az orvosok eleinte bizakodóak voltak, és úgy hitték, megmenthetik a problémás végtagot.

Rebecca az évek során több száz orvosnál, különféle kezeléseken, terápiákon járt, mégsem gyógyult meg, ráadásul állapota miatt a munkáját is fel kellett adnia. Néhány hónappal ezelőtt a szakemberek is belátták, hogy nincs más lehetőség, csak az amputálás. A 33 éves nő elmondta, hogy sokkal boldogabbnak érzi magát a beavatkozás óta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.