Alaposan lehűl a levegő: erre számíts, ha a hétvégédet tervezed

Forrás: Shutterstock -
hidegfront kirándulóidő Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeles, az eddiginél jóval hűvösebb időjárásra számíthatunk. 

Szerda


Reggelig északkeleten még lehet csapadék, majd sok napsütésre számíthatunk kevés gomolyfelhővel. Délután elszórtan fordul elő zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél megélénkül. 26 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtök


Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól szórványosan várható eső, zápor, zivatar. A déli óráktól nagy területen lesz erős az északnyugati szél. 27-29 fok körüli értékeket mérhetünk.

Forrás: Shutterstock

Péntek


Gyakran lesz gomolyfelhős az ég a napsütés mellett, és főleg keleten fordul elő zápor, zivatar. A továbbra is erős széllel még hűvösebb levegő érkezik: délután már csak 22-27 fok lesz.

Szombat


Napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Továbbra is sokfelé lesz erős az északnyugati szél. Mérsékelten meleg idő lesz 24-26 fokkal.

Vasárnap


Nem lesz változás az időjárásunkban: marad a szeles, gomolyfelhős idő. A strandidő egyelőre nem tér vissza, mindössze 23 fok körül alakul a maximum - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.