Az ötéves kisfiú egy dínó alakú héliumos lufiba akart belemászni, hogy meglepje a családját.
Az édesanya, Lisa elmondása szerint a család kint volt a kertben, amikor megtörtént a tragédia. Bement, hogy megnézze ötéves kisfiát, Karltont, akire eszméletlenül talált rá a földön, fején a héliumos lufival.
"Amikor bementem, a földön feküdt, fején a lufival. Egy dinoszaurusz alakú léggömb volt, ami pont akkora volt, mint ő. Azt hiszem, azért akart belemászni, hogy meglepje az unokahúgait. Gyorsan lehúztam a lufit a fejéről, közben sikítottam. Azt hiszem, a teraszajtóhoz vittem. Tudtam, hogy elment, nem reagált semmire. Tágra nyílt a szeme és nagyon sápadt volt" - idézi az édesanyát a Daily Mail.

A kiérkező mentők újraélesztették a kicsit, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították. Hat napot töltött intenzív osztályon, végül június 29-én lekapcsolták a gépekről. A kisfiú halálát héliummérgezés okozhatta; ezt egyelőre nem erősítette meg a halottkém.
Az édesanya szeretné felhívni a figyelmet a hélium veszélyeire, hogy ne történhessen meg másokkal is a tragédia.
Az utóbbi hetekben nem ez volt az első tragikus eset, amit héliummal töltött lufi okozott. Júniusban egy nyolcéves kisfiú vesztette életét.