Curtis is részt vett Törőcsik András búcsúztatóján - Fotó

temetés búcsúztató Curtis Curtis balhéi Törőcsik András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Curtis is lerótta kegyeletét Törőcsik András emléke előtt: a rappernek nem is volt kérdés, hogy elmegy-e a búcsúztatóra.

Az elmúlt napokban ismét nagy port kavart Curtis. A rapper múlt pénteken, Villányban már nem lépett színpadra Majkáékkal, a rajongók pedig rögtön elkezdtek találgatni, mi történhetett. Nem kellett sokat várni a hivatalos bejelentésre, miszerint a két rapper külön utakon folytatja, Curtisnek ugyanis megint meggyűlt a baja drogfüggőségével.

Bár a rapper a bejelentés óta nem posztolt sokat, az egyik friss bejegyzésében reagált a róla keringő pletykákra, és azt írta, nem esett vissza, sőt, azokat a híreket is tagadta, hogy az egyik rokonának rá kellett rúgni az ajtót.

Curtis hétfőn részt vett Törőcsik András megemlékezésén, az erről szóló bejegyzéshez pedig kissé sértődötten ezt írta:

Igaz...be voltam állva ma is és a barátaim rúgták rám az ajtót de elmentem és leróttam a kegyeletem Kese,Isten veled!!!!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.