Baukó Éva bocsánatot kért és a végérvényes visszavonulást fontolgatja

Forrás: Instagram -
Béres Anett vita nézeteltérés médiaszereplés Baukó Éva Sáfrány Emese
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egykori reality-sztár nem rejti véka alá a véleményét, nyers stílusa azonban sokaknál kiveri a biztosítékot. Legutóbb Béres Anett kapcsán szólalt meg, aki súlyos sérüléseket szenvedett, miután részt vett egy spirituális szeánszon. Éva szavai azonban másként csapódtak le, mint szerette volna.

Baukó Éva először védelmébe vette az egykori villalakót, Anett-tet, a tea szeánszon szintén résztvevő légtornászt, Sáfrány Emesét azonban élesen kritizálta, hogy fiatal anyukaként szerinte nem kéne ennyit buliznia, és a szakítás után várnia kellene még a csábos képek posztolásával. Szavai nagy visszhangot keltettek, és most elnézést kért a nyilatkozata miatta.

"Anettnek mielőbbi gyógyulást kívánok, Emesének pedig itt üzenem, hogy legyen boldog és minden jót kívánok neki az életéhez. Ha megbántottam, elnézést kérek! Sajnos megint azzal kellett szembesülnöm, hogy a mondanivalóm másképp jött le, mint ahogy én azt szerettem volna, ami azért szomorú számomra, mert úgy tűnhet, hogy a szavaimmal a földbe akartam tiporni Emesét" – mesélte a Borsnak az egykori villalakó, Baukó Éva, aki hozzátette, hogy lehet befejezi médiakarrierjét.

Baukó Éva Forrás: Instagram

A lap megkereste Sáfrány Emesét is, de a légtornász nem szeretett volna reagálni Éva szavaira, viszont határozottan kijelentette, hogy milyen lesz kettejük között a kapcsolat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.