Kiderült, megússzuk-e a hétvégét eső nélkül: ilyen időre számíthatunk

Forrás: shutterstock -
eső vihar időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvége is tartogat esőt: őszi időnk lesz.

Szombat

Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Eleinte délen, majd délutántól délkeleten várható sokfelé eső, záporeső. Az északi, északnyugati tájakon csak elszórtan lesz csapadék. Az északnyugati szél egyre inkább megerősödik. 12 és 17 fok között alakul a hőmérséklet. Hűvös, borongós, igazi őszi időnk lesz.

Vasárnap

Reggelig keleten további csapadék valószínű, majd északnyugat felől átmenetileg csökken a felhőzet. A felhőátvonulásokból eleinte csak elszórtan lehet zápor, majd estétől ismét több helyen eshet az eső. Többfelé fokozódik viharossá az északnyugati szél. 15 fok körüli értékeket mérhetünk.

Képünk illusztráció Forrás: shutterstock

Hétfő

A többórás napsütést gyakran zavarják gomolyfelhők, és elszórtan alakulnak ki záporok. Erős, néhol viharos lesz az északnyugati szél. 16-17 fok körül változik a csúcsérték.

Kedd és szerda

Mindkét nap valószínű napsütés, ugyanakkor gyakran növekszik meg a gomolyfelhőzet, melyekből továbbra is előfordulhat zápor. Az északnyugati szél változatlanul élénk, néhol erős lesz. A maximumok 13 és 19 fok között alakulnak, a reggelek pedig hidegek lesznek, néhol csak +1, +3 fok valószínű - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.