Novozánszki Fanni gyilkosa élete végéig rács mögött raboskodhat

Fotó: Polyák Attila - Origo -
gyilkosság Novozánszki Fanni másodfok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár az egykori villalakó életét kioltó férfit július 13-án már elítélték első fokon, B. László szinte azonnal fellebbezett, ezért a bíróság kénytelen másodfokon is tovább foglalkozni az üggyel.

A vádlott végig ártatlannak vallotta magát, fellebbezésével pedig valószínűleg az volt a célja, hogy egy idő után kérelmezhesse szabadlábra helyezését. Az esettel foglalkozó ügyésznő azonban minden erejével igyekszik majd elérni, hogy B. László élete végéig börtönben maradjon. Az elsőfokú ítélet szerint ugyanis a gyilkos legkorábban 25 év múlva szabadulhatna, ám az elhunyt lány családját támogató ügyész szerint a büntetés ebben a formában túl enyhe lenne számára.

B. László a bíróságon Fotó: Polyák Attila - Origo

Novozánszki Fanni 2017 őszén tűnt el a saját lakásából. Hiába az alapos rendőrségi és ügyészségi vizsgálat, a mai napig nem tudni, hogy Fanni élt-e akkor, amikor az elkövető kihozta a parkolón keresztül a házból, illetve azt sem – és valószínűleg sosem derül már ki – hogy hova rejtette a holttestét – írja a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.