"A gyerekeimet már soha nem kaphatom vissza" - Csuti pszichológus segítségét kérte

Forrás: Instagram -
pszichológus gyerekek csapda Csuti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csutit rengeteg tragédia érte az elmúlt időszakban, ezért döntött úgy, hogy pszichológus segítségét kéri. 

Csuti úgy döntött, az elmúlt időszakban őt ért tragédiák feldolgozásához pszichológus segítségét kéri. Elvesztette mindkét nagymamáját, majd a házassága is felbomlott.

Csuti pszichológushoz jár Forrás: Instagram

"A hozzám közel állók közül egyre többen mondták, hogy annak a töredékétől, amit átéltem, más már lelkileg összeroppant volna. Az i-re a pont akkor került fel, amikor az év elején elvesztettem mindkét nagymamámat is. Annyira feszített, hogy azt éreztem, muszáj beszélnem valakivel. Tökéletes apja akartam lenni a gyerekeimnek - úgy érzem, az is vagyok -, fantasztikus gyereke az édesanyámnak és nagyon jó főnöke a kollégáimnak. Ahhoz, hogy ezt a nehézségek ellenére is fent tudjam tartani, több szakembert is ajánlottak. Az egyik doktornő az első találkozáskor leszögezte: sem most, sem a jövőben nem fedhetem fel a kilétét. Ekkor éreztem azt, hogy jó helyen vagyok. Ő Szabó Andrásnak akar segíteni és soha nem kérkedne azzal, hogy Csuti jár hozzá. A doktornő figyelmeztetett, hogy komoly érzelmi fájdalmaim lesznek a felszaggatott sebek miatt, ezért ne lepődjek meg azon, ha a legváratlanabb pillanatban egyszer csak elsírom magam" - mondta a Borsnak Csuti, akinek nagyon fáj, hogy Medoxszal és Ninával nem tud annyi időt tölteni, mint amikor még egy családként éltek.

"A gyerekeimet már soha nem kaphatom vissza úgy, ahogyan korábban éltünk. Tehát amikor azt mondom, hogy valószínűleg már soha nem leszek boldog, akkor erre gondolok..." - árulta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.