Egy fővárosi áruház bejáratánál esett össze egy férfi

Fotó: Csudai Sándor -
áruház szívbeteg újraélesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden előzetes panasz nélkül esett össze egy budapesti áruházban egy 75 éves férfi.

Egy fővárosi áruházban vásárolt feleségével ma reggel az a 75 év körüli, ismert szívbeteg férfi, aki minden előzetes panasz nélkül hirtelen összeesett a bejáratnál. A bolt dolgozói és több vásárló is azonnal a beteg segítségére sietett, mentőt hívtak, majd a tapasztalt mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett. A bátor bejelentők a telefonos instrukciók alapján megkezdték az újraélesztést, miközben egyikük az utcára rohant és segítséget kért az éppen ott tartózkodó rendőröktől, akik rögtön a boltba siettek és folytatták a mellkasi nyomásokat. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, miközben a rendőrök az üzlet munkatársainak segítségével kiürítették az áruházat. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk - adott tájékoztatást a mnetésről az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.