Megölte a hasonmását, hogy eljátssza a saját halálát: a családi viták elől akart elrejtőzni

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság megölte Hasonmás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy német szépségblogger meggyilkolt egy hozzá megszólalásig hasonló nőt, állítólag azért, hogy elrejtőzzön a családi viták elől.

Shahraban K a gyanú szerint még 2022 augusztusában megkéselt egy szépségbloggert, akit az Instagramon talált meg. 50 késszúrással végzett az áldozatával. A 24 éves német-iraki Shahraban maga is szépségblogger: a gyilkossággal azt a látszatot akarta kelteni, mintha ő halt volna meg, miközben áldozata holttestét a Mercedesében hagyta. Valószínűleg volt egy tettestársa is, Sheqir K.

Úgy tudni, hogy a test azonosításánál a nő szülei is elhitték, hogy saját lányukat azonosították, csak a boncolásnál merültek fel kétségek.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Shahraban Münchenben élt, hamis közösségimédia-profilokat hozott létre az Instagramon, hogy találjon rá nagyon hasonlító nőket. Így találkozott a későbbi áldozatával is, akinek a társával ajánlatot tettek szépségápolási termékekkel kapcsolatban, és megszerveztek egy találkozót.

A találkozón a pár autóba tuszkolta Khadidját, a városon kívüli erdőbe hajtottak, ahol az ügyészek szerint több mint ötvenszer megszúrták.

"A gyilkos fegyvert még mindig nem találtuk meg, de erős bizonyítékaink vannak. Az áldozat a késszúrásoktól halt meg, de az arca is súlyosan megsérült. Nagyon brutális látvány volt" - idézi a rendőrséget a német Bild lap alapján a szeretlekmagyarorszag.hu.

Shahraban K-t és Sheqir K-t Khadidja O meggyilkolásával vádolják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.