Nem sokáig örülhetünk a jó időnek - Nyakunkon a hidegfront

Forrás: Shutterstock -
hidegfront időjárás február
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégére visszatér a hűvösebb, csapadékosabb idő. 

Csütörtök

Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, eleinte a Tiszántúlon még lehet szűrt napsütés. Az esti óráktól elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor. A délnyugati szél csak néhol élénkül meg. 9 és 14 fok között alakul a hőmérséklet.

Péntek

Reggeli többfelé, délelőtt már csak keleten várható eső, záporeső. Napközben délnyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap. Megerősödik a délnyugati szél. 11 és 17 fok közötti tavaszias meleg lesz.

Szombat

A nap első felében az erősen felhős égből többfelé számíthatunk esőre, majd a déli óráktól csökken a felhőzet, és ekkor elszórt záporok, majd hózáporok fordulnak elő. Sokfelé megerősödik az északnyugati szél. Hidegfront érkezik. 5 és 10 fok közé gyengül a nappali felmelegedés.

Forrás: Shutterstock

Vasárnap

Többórás napsütés mellett felhőátvonulások várhatók, melyekből elvétve előfordulhat zápor, vagy hózápor. Az északi szél erős marad. 3-9 fok valószínű.

Hétfő

Erősen felhős időre van kilátás, de csak néhol fordul elő hózápor. Reggel országszerte fagyni fog, délután +5, +6 fok körüli értékeket mérhetünk - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.