Törött sörösüveggel vágott meg két utast egy őrjöngő férfi a monori vonaton, majd egy házba is betört

Forrás: Shutterstock -
őrjöngés rendőrség vonat Monor letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elkövető H. André azért lett agresszív, mert nem kapott drogot: aznap este egy házba is betört, ahol drog helyett pénzt követelt.

2023. március 5-én egy monori férfi hívta a segélyhívót nem sokkal éjfél után. Elmondása szerint egy helyi férfi jelent meg az otthonában, aki előkapott egy kést és pénzt követelt tőle, miközben azt ordította, hogy „Tedd ki a pénzt, vagy megöllek!"

Dulakodni kezdtek, majd az örjöngő támadó egy késsel megvágta a férfi jobb combját. A dulakodás hallatán a sértett barátnője is felébredt, és az elkövetőt együttes erővel visszatartották, majd a rendőrök a helyszínre érkeztek és elfogták.

Később kiderült, hogy a 31 éves H. André nemcsak Monoron, hanem egy Budapest felől Monor irányába haladó személyvonaton is bűncselekményt követett el, alig fél órával az elfogása előtt. A személyvonaton több utasba is belekötött, kábítószert követelt, miközben azt ismételgette, hogy "Megöllek titeket!"

Miután nem kapott drogot, dühében egy eltört sörösüveg darabját vette magához, amivel egy férfinak a tenyerét, egy segítségére siető másik utasnak a nyakát vágta meg.

A támadás következtében egyikük könnyű, míg a másik férfi súlyos sérülést szenvedett.

Forrás: Shutterstock

H. André kihallgatásán egyik ügy vonatkozásában sem tett vallomást. A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett 31 éves férfival szemben rablás bűntettének kísérlete, valamint súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. Kezdeményezték letartóztatását, amit az ügyészség indítványára a bíróság 2023. március 7-én elrendelt – írja a Police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.