Felakasztotta egyéves kisbabáját, majd magával is végzett a gyulafehérvári apa

gyilkosság öngyilkos kisbaba öngyilkosság Gyulafehérvár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Maszol adott hírt a tragédiáról: egy gyulafehérvári férfi felakasztotta egyéves gyermekét, majd magával is végzett.

A rendőrséget a gyermek anyja értesítette, aki aggódott a kicsiért. A baba az édesapjánál volt, a férfi pedig olyan üzeneteket küldött, amiből az anya arra következtetett, hogy történhetett valami. Az apa később nem reagált a hívásokra, ezért az anya elment a házához, de nem jutott be. A kiérkező rendőröknek be kellett törniük az ajtót.

A rendőrség szerint az apa előbb az egyéves kisfiúval végzett, majd öngyilkos lett. Az ügyben nyomozást rendeltek el.

Az apa a gyilkosság előtt írt a közösségi oldára. Azt nehezményezte, hogy csak ritkán láthatja a fiát. 7-8 hónapja dolgozik a családdal szemben elkövetett hibái és rossz döntései helyrehozatalán. „A család megtapasztalása volt életem legkellemesebb érzése, mindaddig, amíg meg nem fosztottak annak lehetőségétől, hogy lássam a fiamat felnőni és fejlődni" – írta az apa. Azt is hozzátette, nem tudja, mikor keresztelték meg a fiát, és hogy a gyermeket más férfi szokta tologatni a babakocsiban.

Az anya segélyhívása és a rendőrök lakásba való behatolása között három óra telt el. Az egyik szomszéd azt nyilatkozta, hogy az apa rosszul bánt az anyával, ezért a nő hónapokkal etelőtt elköltözött tőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.