Kigyulladt a szárítógép, lakhatatlanná vált a három gyerekét egyedül nevelő Fejér megyei Flóra háza

Forrás: shutterstock.com -
ház Székesfehérvár szárítógép tűz
Egyedül neveli három gyerekét Söréden Flóra. November 22-én azonban tragédia történt, kigyulladt a szárítógépük, a kertes ház lakhatatlan lett. A háromgyermekes édesanya korábban azt tervezte, eladják a házat, amelynek már a biztosítását sem tudták fizetni, és Székesfehérváron szeretett volna lakást venni. Most azonban egy pillanat alatt elvesztett mindent. 

„Kinyitottuk az ajtót és az arcunkba dőlt a füst és a korom. Azonnal sokkot kaptam, remegtem és zokogtam. Láttam, hogy a fürdőszobából indulhatott a dolog és a gázkazánra gyanakodtam, mert aznap volt kint a szerelő miatta. Akkor láttam meg, hogy a szárítógép gyulladt ki, felette megolvasztva a kazán burkolatát, leolvasztva a szénmonoxidmérőt, az órát" – nyilatkozta a Borsnak Flóra, és azt is elmondta, a Katasztrófavédelem szakemberei szerint a szárítógép legalább 500-600 fokon éghetett.

A család fociedzésen volt, amikor a baleset történt, úgy vélik, bár szinte mindent elveszítettek, ők isteni csoda folytán megúszták. Most Flóra édesanyjánál laknak, eközben pedig összefogásjött létre a családért.

Az egy héttel ezelőtti posztot követően Flóra megosztotta, hol tartanak most a dolgok. „A ruhák nagy része kettő mosás után úgy néz ki megmenekült. Kivéve a cipőket és néhány kabátot. Több barátunk segít a mosásban, hiszen egy mosógéppel és szárítóval nem győznénk. Itt is köszönöm nekik! Akik írták, hogy cipőkkel, télikabáttal és meleg nadrágokkal segítenének, nekik is hálás vagyok nagyon! Sajnos a gyerekek játékai közül sokat ki kellett dobni. Könyveket is. A bútorok sajnos a hő és a tisztítószerek miatt megsérültek, felhólyagosodtak és felgyűrődtek... a borzasztó büdös égett műanyag szag nem tudom mikor tűnik el" – írta többek között az édesanya, aki nagyon hálás minden segítségért és felajánlásért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.