Örök dilemma: vágott, földlabdás vagy műfenyőt állítsunk karácsonyra

Forrás: Shutterstock -
karácsony fenyőillat műfenyő földlabdás fenyő
A karácsony előtti időszakban évről évre felmerül a dilemma és sokszor vitákat is szül, akár családon belül is, hogy vágott vagy műfenyőt válasszunk-e. Az ízlés és a megszokás mellett az érvek között szerepel a környezetvédelem problémája, azonban arról, hogy melyik a környezetbarátabb megoldás, különböző érvek és ellenérvek látnak napvilágot. Nézzük, hogy melyek ezek!

Vágott fenyő

A vágott fa mellett érvelők szerint a karácsonyhoz hozzátartozik az egész lakást átjáró fenyőillat, amely nélkül nem is igazi ünnep az ünnep, és emellett szól az is, hogy ezek a fenyők kifejezetten fenyőültetvényről származnak. Amire karácsonyfának valók lesznek, az 10-12 év is lehet, és addig is termelik az oxigént, a kivágottak helyére pedig újakat ültetnek. A karácsonyfa-gazdaságok ezenkívül a vadon élő állatok élőhelyei, így segítenek fenntartani az élővilágot is.

Tehát, mindenképpen tudni kell, hogy a karácsonyra szánt fenyőfák miatt nem irtanak ki erdőket, a fenyőfavásárokon megtalálható fákat kizárólag erre a célra ültették, az, hogy megvesszük őket, gazdálkodóknak és helyi árusoknak ad munkát.

Amire azonban figyelni kell, ha a vágott fenyő mellett tesszük le a voksunkat, hogy lehetőleg minél közelebb vásároljuk meg, ne autózzunk el érte, ha nem muszáj, ugyanis az valóban környezetszennyezéssel jár. A karácsony után feleslegessé vált fa pedig komposztálható, illetve lebomlik.

Azt sem árt tudni, hogy meg is lehet betegedni a karácsonyfától, ezért fontos, hogy legyünk éberek, ha idén egy igazi fa mellett döntünk.

Örök dilemma: vágott, földlabdás vagy műfenyőt állítsunk karácsonyra - a választás ízlés kérdése. Forrás: Shutterstock

Műfenyő

Másképp gondolkoznak azok, akik a műfenyő mellett teszik le a voksukat. Ők azzal érvelnek, hogy műfenyőt nem vesz minden évben újat az ember, ráadásul nem kell kivágni miattuk egy fát. Plusz indok, hogy a műfenyő kényelmes, akár 10-15 évig is elővehető, nem kell utána takarítani, és biztos, hogy szabályosak az ágai is.

Az ő véleményük szerint a műfenyő mellett sem kell a fenyőillatot nélkülözni, ugyanis az illatmécsesekkel, párologtatott illóolajokkal is előidézhető.

Azzal azonban nem számolnak, hogy a műanyagból készült fenyőknek már eleve a gyártása is környezetszennyező, elkészítésük során többek között dioxin vagy hidrogén-klorid is felszabadul, plusz többnyire a Távol-Keleten gyártják, így amíg eljut hozzánk, hatalmas környezetterheléssel jár. Ráadásul a műfenyő, ha már meguntuk, nem bomlik le, így csak a szemetet növeli.

Cserepes vagy földlabdás fenyő

Jó választás lehet a cserepes vagy földlabdás fenyő, pláne, ha karácsony után ki tudjuk ültetni valahova. Ha ezt választjuk, biztos, hogy sokat teszünk a környezetvédelemért, de csak akkor, ha gondoskodsz arról, hogy a fácskád túlélje a karácsonyi ünnepeket.

Ha a cserepes fenyőt nem tudod az ünnep elmúltával kiültetni és gondozni, be vedd meg, több kertészetben lehetőség van arra is, hogy kölcsönözzél egyet, amit aztán visszaviszel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.