asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Ikrek számára kicsit egyhangú és monoton lesz a hétvége, míg az Oroszlánok sokat fognak bosszankodni. A Skorpióknak egy apró konfliktuson kell magukat túltenni, a Mérlegek pedig jobban teszik, ha munka helyett a szeretteikkel foglalkoznak, amennyiben nem akarnak bajt! 

Kos

A hétvége első fele villámgyorsan eltelik mindenféle szaladgálnivalókkal. Később azonban higgadtnak kell maradnod, amikor családod egyik tagja olyan dologra akar rávenni, amihez egyáltalán nincs se kedved, se időd, sőt, inkább utálod az egész dolgot úgy, ahogy van. Napok óta erre a hétvégére vágytál, hogy végre pihenhess, kiengedhesd a fáradt gőzt. Ahelyett, hogy ezt tennéd, rá akarnak venni egy olyan ügy intézésére, mihez tulajdonképpen semmi közöd. Ám mégis tedd félre inkább kényelmi szempontjaidat, mert segítségnyújtás közben a javadra szolgáló információhoz juthatsz!

Bika

Most is, mint általában mindig, úgy osztottad be a hétvégi programot, hogy szombatra kerüljenek a házimunkák, ügyintézések, és a vasárnapi nap legyen a pihenésé. Mégis változtatnod kéne az eddig jól bevált rendszereden, és most a szombati napon mindenképpen pihenned kellene. Tedd ezt még abban az esetben is, ha felmerülne valami régebb óta lerendezetlen ügyed, ami hirtelen sürgős intézkedést igényelne. Csak így lesz vasárnap kellő erőd részt venni egy társasági eseményen, ahol nagyon jól fogod érezni magad.

Ikrek

A mozgalmasságot, örökös változásokat, szellemi kihívásokat kedvelő Ikrek jegyűeknek kicsit egyhangúnak tűnhet ez a hétvége a csillagállások szerint. Bár neked is szükséged lenne a pihenésre, a monoton, egyhangú dolgokat nem igazán tűröd, ezek nemhogy nem pihentetnek, hanem egyenesen kifárasztanak. Ha nincs kedved ehhez, ne hagyd, hogy így legyen! Gyönyörű május van, találj ki valamilyen izgalmas programot, szervezz kerti partit, kirándulást akár egy fürdőbe vagy strandra. Figyeld meg, a kedvesed vagy a családod szívesen veled tart majd!

Rák

Nagyon vártad már ezt a hétvégét, igaz? Érthető, hiszen a szerelem hónapjában járunk, és már nagyon tervezed, hogy találkozhass valakivel a két nap valamelyikén. Azt tervezted, hogy kapcsolatotokat egy magasabb lépcsőfokra helyezed, azaz mélyíted az egymáshoz fűződő érzelmeiteket. Amennyiben már van párod, tegyél le erről a tervedről, csak vesztes pozícióban jöhetsz ki belőle. Ha szingli vagy, akkor gondold át jól a dolgot, a bolygóállások nem támogatják a továbblépést. Korai ez még, és a másik fél is ezt érezvén távolságtartóan viselkedik egyelőre.

Oroszlán

A várva várt hétvége mégsem úgy indul, ahogyan eltervezted. Folyton jön valamilyen apró-cseprő bosszantó dolog, amivel neked kell majd megbirkóznod. Ennek következtében morózussá válsz, kritikus hangulatba kerülsz. Két kellemetlenkedő bolygó veti rád és jegytársaidra ezt a negatív hatást, de azért valld be, te sem teszel ellene sokat. Pedig nem ártana jobb hangulatba hozni magad, mert a környezeted már nagyon unja csípős megjegyzéseidet. Vagy jobb lenne, ha nem állnának szóba veled, és elkerülnének? Ugye nem? Akkor változtass!

Szűz

Mint általában mindig, az elmúlt héten sőt, hetekben is nagyon sokat dolgoztál. Emiatt aztán jócskán elhanyagoltad a családodat, szeretteidet, aminek hamarosan, már lehet, hogy ezen a hétvégén is érezheted erőteljes hatását! Rádöbbenhetsz, hogy kedvesed vagy közeli családtagjaid egyike-másika nagyobb érdeklődést mutat egy másik személy felé ezen a hétvégén, mint a te irányodba. Bizony, nem lesz jó vége, ha nem foglalkozol szeretteiddel eleget! Állítsd vissza a megbomlott harmóniát, tegyél mielőbb lépéseket feléjük, éreztesd, mennyire fontosak neked!

Mérleg

Ugye nem tervezel munkát a hétvégére? Még a munka kósza gondolatát is töröld ki a fejedből! A családod már nagyon nehezen tolerálja, hogy megállás nélkül dolgozol ahelyett, hogy velük foglalkoznál. Régóta vágynak a társaságodra és arra, hogy csak rájuk figyelj. Itt az ideje, hogy úgy intézd ezt a két napot, hogy ne csak fizikailag, de szellemileg is a szeretteiddel lehess. Eleinte nehézkes lehet a kommunikáció, de ne aggódj, egy közös program minden eddigi feszültséget felold. A közös élmények és egymással töltött percek megerősítik a családi köteléket, és újra kiegyensúlyozott lesz a családi élet.

Skorpió

A hétvége a megszokott módon bevásárlással és házimunkával kezdődik, azonban később egy apró félreértésből eredő konfliktus meglehetősen felforgatja a napodat. Lehet, hogy érzékenyebb vagy a kelleténél, és mindent a szívedre veszel, de semmiképp se sértődj meg, inkább mondd el, hogy mi a baj. Ha nem nyitod ki a szádat, akkor nem tudnak segíteni abban, hogy újra jókedvű légy! Vagy magad sem tudod, hogy mi a probléma? Ez esetben keress a lakásban egy olyan helyet, ahol nyugodtan el tudsz mélyedni a gondolataidban, hogy rájöhess, miért is vagy ilyen feszült.

Nyilas

Ha családi vendégeskedést tervezel a hétvégére, különösen ügyelj arra, hogy minden rokonodra kellő figyelmet fordíts. Hiába próbálsz mindenki kedvében járni, mégis előfordulhat, hogy valaki megsértődik. Ebben az esetben minél hamarabb próbáld meg kideríteni, hogy mi lehet a gondja. Hívd félre egy csendes zugba, és beszéljétek át a történteket. Még az is lehet, hogy nem csináltál semmi rosszat, csak épp nehéz időszakát éli ez a kedves rokonod. Segíts neki, hallgasd meg a problémáit, és éreztesd vele, hogy számíthat rád!

Bak

Szombat délelőtt igyekszel az otthoni teendőket elvégezni, hogy a hétvége további részében már gondolnod se kelljen a kötelességeidre. Próbálj meg csak a feladatokra koncentrálni, mert akár kora délután végezhetsz mindennel. Ha ügyes vagy, és nem szöszmötölsz, akkor vasárnap már bőven jut időd pihenésre, sőt a családtagjaid mellett a barátaidra is tudsz egy kis időt szakítani. Vasárnapra szervezz olyan közös programot, ami teljesen rendhagyó és izgalmas! Mikor voltál utoljára vidámparkban? Irány a szórakozás! Mindenkinek jót fog tenni egy kis mókázás!

Vízöntő

A hétvége első fele elég zaklatottra sikeredik, ugyanis annyira érzékeny vagy, hogy minden apróságon felkapod a vizet. Úgy érzed, hogy több törődésre lenne szükséged, ráadásul azt sem tudod elviselni, ha épp nem veled foglalkoznak. Emiatt nem érdemes konfliktust generálni, nem akarhatod a saját és a szeretteid hétvégéjét is elrontani. Inkább szedd össze a gondolataidat, és oszd meg a többiekkel, hogy megérhessék a sértődékenységed okát. Estére sikerül megnyugodnod, és újra visszatér otthonodba a családi béke. Vasárnap csináld azt, ami jólesik, legyen az kirándulás, sportolás vagy tévénézés.

Halak

A mozgalmas hetet követően a szombati nap is hasonlóan tevékeny lesz. Érzed, hogy fogytán az energiád, mégis nekikezdesz az otthoni teendőknek. Érdemes minden feladatoddal még ma végezned, ugyanis vasárnap más megpróbáltatások várnak rád. Nem fog tetszeni, de ezúttal a családod elvárásainak kell megfelelned. Lehet, hogy ezzel nem értesz egyed, de a családi harmónia megőrzése érdekében próbáld meg elfogadni a kéréseiket. Hidd el, hogy egy óriási veszekedéstől kímélhetsz meg mindenkit, ha ma mindezt elviseled. Nem lesz könnyű, de menni fog!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.