asztrológia hétvégi horoszkóp ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oroszlánok hatalmas mennyiségű szeretetet kapnak a hétvégén, de szükségük is lesz rá. A Skorpiók azonban ezúttal a csendet és a békét választják ahelyett a forgatag helyett, ami a Bakokat veszi majd körül. Az ő otthonuk zavarba ejtően forgalmas hellyé alakulhat, már-már az átjáróház jelzőt lehet ráaggatni. Nézd meg, számodra mit tartogatnak a csillagok!

Kos

Ahelyett, hogy egy kis megnyugvást keresnél a hétvégén, és nem szaladnál fejjel a falnak, örökké azt figyeled, hová lehet menni, mit lehet csinálni, kinek lehet segíteni. Mindig találsz valami tennivalót, talán többet is a kelleténél. Nem lesz ez így jó! Talán túl sok energiát fogsz elpocsékolni, s a leglényegesebb feladatokkal nem végzel. A pihenésre mikor akarsz időt szakítani? Az egyetlen észszerű megoldás az, hogy még szombat reggel átgondolod, hol rejtőzik az arany középút, s azon indulsz el. Állíts fel fontossági sorrendet, s ennek megfelelően haladj előre. Természetesen az alvás vagy egy buli is szerepelhet azon a listán.

Bika

Sok különféle és bonyolult helyzetet átvészeltél, sőt, a problémás dolgokat kiválóan megoldottad az elmúlt napokban, így nagyon is megérdemled a pihenést vagy egy jó koncertet. Kapcsolódj ki, lazsálj, lógasd a lábaidat, és kerüld messzire a házimunkákat. A legszükségesebb dolgokat végezd el, de semmi többet! Ráérsz mindennel a jövő héten! Amennyiben még nem tartod túl késői döntésnek, akkor foglalj helyet egy wellnessközpontba, s töltsd ott a szombatot vagy akár a vasárnapot is! Hívd el kedvesedet vagy a legjobb barátodat, beszélgessetek, merüljetek el az élet szépségeiben!

Ikrek

Egy meglepő hír fut be hozzád a hétvégén, ami igencsak felvillanyoz, s nem utolsósorban megmozgatja a fantáziádat. Azonnal tervezgetni kezdesz, ötletelsz, szárnyakat adsz a fantáziádnak és az izgalom óráról órára fokozódik benned! Állj! Ülj le és csitítsd el az elmédet egy kicsit! Nagyon jó, hogy ennyire tudsz és akarsz összpontosítani, ám a munka hétfő reggelig várhat! Maradj a családod vagy a barátaid körében, s rájuk szánd elsősorban az idődet. Könnyen lehet, hogy közben alkalmad adódhat egy rövidke utazásra, vagy egy nem várt anyagi gyarapodás áll a házhoz.

Rák

Egész hétvégén aktív leszel, a pihenést inkább elhalasztod, ugyanis elképesztő sebességgel cikáznak a gondolataid, és bizony nem leszel tétlen. A lazsálás most szinte nehezedre esik, mert folyamatosan elkalandozol, s ezt a családod és a barátaid is észreveszik rajtad, sőt! Vasárnap akár számon is kérik rajtad nyughatatlanságodat. Vajon mi az, amit nem akarsz velük megosztani? Bármi legyen is a titkod, valószínűleg ez elfogadható lenne, ugyanakkor, ha totálisan elhanyagolod szeretteidet, a végén még vita kerekedhet ebből a helyzetből. Ne feledd, a hétvégén elkél némi pihenés, semmittevés, béke és csend, járj az arany középúton!

Oroszlán

Hatalmas mennyiségű szeretetet fogsz kapni ezen a hétvégén, s te magad is adsz ebből másoknak. A környezetedben élő emberek egyértelműen érzékelik, hogy figyelemre vágysz, ezért akad, aki egy kicsit anyáskodni fog feletted, ám ez most egyenesen jól fog esni. Fontos eleme a hétvégének a kifinomult kommunikáció, hát bátran kezdeményezz őszinte beszélgetéseket, nyisd ki a szádat, mondd el őszintén, mi bánt, vagy kérj tanácsot aktuális terveidhez. Bármilyen gond vagy probléma nyomja a lelkedet, ezen a hétvégén mindenre fogsz megoldást találni.

Szűz

Olyan témák vagy régebb óta függőben lévő kérdések kerülnek terítékre ezen a két napon, melyek most nagyon izgatják a fantáziádat, emellett pedig kíváncsivá tesznek. Lesz köztük olyan, amellyel eddig nem mertél előhozakodni szeretteid társaságában, vagy az is lehet, hogy magad előtt igyekeztél eltitkolni érdeklődésedet. Nem biztos, hogy másokat is annyira fog vonzani ez a bizonyos dolog, de az tuti, hogy rengeteg új és meglepő információ birtokába jutsz, melyek nagyon hasznosak lesznek számodra a későbbiek folyamán. Légy nyitott mindenre!

Mérleg

Jelentős mennyiségű téma, ember és esemény fog inspirálni a hétvége folyamán, hagyd magad sodortatni az árral. Remek instrukciókat adsz azoknak, akik hozzád fordulnak tanácsért, de te is kérhetsz iránymutatást bizalmasaidtól. Élj társasági életet, ne kuksolj otthon. Jól fogod magad érezni, akárhol légy, bárkivel is kelljen kommunikálnod. Régóta van egy halogatott vágyad, titkos terved? Ez bizony épp most kerül ismét fókuszba, s egyre inkább azt érzed, ideje van annak, hogy belefogj a megvalósításba. Ki tarthat vissza? Legfeljebb a félelmed, amit le tudsz győzni.

Skorpió

Ezen a hétvégén tudatosan választod inkább a csendet és a békét, úgy érzed, jó, ha picit magadba fordulsz, hisz gondolkodni akarsz, megtervezni a jövőt, eltöprengeni a közelmúlt eseményein, módosítani a bonyolult dolgokon, javítani a hibákon, jobbá formálni azokat a helyzeteket, amelyek körbevesznek. Nem vágysz minden áron zajos bulikra, nagy mozgalmasságra, nagy taglétszámú társaságra, sokkal inkább harmóniára és megértésre. Végtelen nyugalmat kívánsz magadnak, vissza szeretnél húzódni, hogy rendezd kusza gondolataidat, s kicsit tervezgesd a jövődet. Tudod mit? Jól teszed!

Nyilas

A pénteked könnyedén telt, ám a szombat más lesz. Érkezik pár érdekes hír, melyek nemcsak felkeltik az érdeklődésedet, hanem jó alaposan el is töprengsz ezeken, hisz eleinte szinte hihetetlennek tartod, hogy ezeknek tényleg van valóságalapja. Hallgass bátran a belső hangodra, légy kellően körültekintő és alapos, mert a látszólag jó hírek könnyen tévútra vihetnek. Most csak azt hidd el, amit a két szemeddel tisztán látsz vagy épp meg tudsz fogni és tapogatni! Nem minden arany, ami fénylik. Vasárnap viszont legyen a családé, szeretteidé, legyen közös programotok.

Bak

Ezen a hétvégén az otthonod zavarba ejtően forgalmas hellyé alakulhat, már-már az átmenőház jelzőt lehet ráaggatni. Jönnek és mennek a rokonok, barátok, régi ismerősök és persze a különféle érdekes hírek is. Te élvezni fogod ezt a nagy forgatagot, a sok impulzust, ami a külvilág felől érkezik. Ha netán mégsem otthon töltöd az idődet, akkor is a társasági élet lesz számodra a leghasznosabb, mert figyelhetsz az emberekre, meghallgathatod gondjaikat, és még jó tanácsokkal is elláthatod némelyiküket. Fontosak lesznek a mély és intenzív beszélgetések.

Vízöntő

Hajlamos leszel arra, hogy kissé álomszerű terveket szövögess. Vízöntő jellemedhez ez a helyzet kevésbé illeszkedik, ugyanakkor épp ettől lesznek formabontó elképzeléseid egészen különlegesek. Nyugodtan ess túlzásokba, bátran rugaszkodj el a valóság talajától, tégy valami szokatlant. Romantikázz, ha ahhoz támad kedved, vedd le lábáról kedvesedet, vagy a kiszemelt idegent. Sokan észreveszik, mennyire más vagy ezen a két napon, mint egyébként, de az a közeg, amit most magad körül teremtesz, sokakat vonzani fog. Ha viszont még keresed a másik feled, megérkezhet a nagy ő!

Halak

Egész héten lefoglalt a munka, a rengeteg tennivaló, s ezek közepette a szakmai lehetőségeid, előmeneteled, vagy új álláslehetőség, saját vállalkozás gondolata is felmerült. A hétvége első óráiban ne lazsálj, cselekedj és engedd szabadon a fantáziádat. Időszerű lenne kiugrani a mókuskerékből, s valami muris programot szervezni, ahova csak olyanokat hívsz magaddal, akikkel öröm együtt lenni. Hagyd magad mögött a komoly döntéseket, ráérsz ezekkel hétfőn foglalkozni. Ideje, hogy a családod, s barátaid, a kedvesed ismét fókuszba kerüljenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.