Cseh Andrea, az X-Faktor énekesnője nem tud szabadulni volt szerelmétől

X-Faktor Cseh Andrea exbarát szerelem énekesnő kapcsolat zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cseh Andrea hiába szakított már volt pasijával, a fiú nem fogadta el a lány döntését és folyamatosan zaklatja őt.

Andi olyannyira túl van már előző kapcsolatán, hogy a tehetségkutató válogatói alatt összemelegedett egy másik versenyzővel, Szekér Gergővel. A volt barát azonban váratlan felbukkanásaival megzavarja a lányt – írja a Blikk.

Forrás: RTLKLUB

"A tábor előtt volt egy nagy beszélgetésünk, ahol részemről lezártam, de benne még maradtak kérdések. Nem akarta elhinni, hogy szakítani akarok, és könyörgött, hogy hadd bizonyítsa be nekem, ez a kapcsolat még érdemes valamire" – kezdte Andi, aki szakítása után fűzte komolyabbra az érzelmi szálakat Gergővel.

"Amikor Gergővel elkezdett komollyá válni a dolog, a segítségével sikerült pontot raknom az i-re. Legalábbis ebben a hitben voltam" – mesélte az énekesnő, ám ekkor váratlan dolog történt.

"A kapcsolatot akkor még tartottuk, a tábor alatt is mindennap beszéltünk, így tudta, hol vagyok. Azt hittem, ha barátként kezelem, könnyebben elfogadja a dolgokat. Tudta, melyik nap állok a mentorok elé az egyéni produkcióval, és ő is eljött, hiszen a hozzátartozókat beengedte a produkció. Miattam egyébként nem is jött el más, nem akartam, hogy velem legyenek, egyedül akartam végigcsinálni. Lefagytam, amikor megláttam. Rögtön feltört belőlem egy bizonyítási vágy, hiszen előtte soha egy fellépésemre sem jött el. Nagyon megijedtem, hogy így nem fogok tudni teljesíteni. Amikor elkezdtem énekelni, fél szemmel azt figyeltem, ő hogy reagál. Szerencsére a mostani párom nem az a féltékeny típusú srác, aki azt hiszi, hogy bárki elnyomhatja, rendben van az önbizalma" – magyarázta Andi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.