A Jóban Rosszban rosszfiújának három év után egy harmadik fél miatt ért véget a házassága.

Seres Daninak és feleségének, Gerlits Rékának egy közös kisfia is született, de ez sem tudta megmenteni a kapcsolatukat. A színész a Story magazinba bevallotta, nagyon megviselte a válás, hiszen villámcsapásként érte a hír, hogy a felesége válni akar. Réka állítólag új párjával, egy üzletemberrel már Kambodzsában vakációzott, amiről a közösségi oldalán láthatók fotók.

Forrás: Origo

„Minden válás körüli vagy utáni helyzeten rengeteget tudnak rontani azok, akik megpróbálnak beleszólni. Volt olyan időszak, amikor rettenetesen rosszul voltam, de ez még jót is tesz a férfiember sármjának. Helyesen bele lehet őszülni egy válásba" – mondta Dani.