Steiner Kristóf: Egy szál gyertya és a lélek lángjai

Ha az emberek Indiára gondolnak, mindenkinek világbéke érzése támad, és átszellemült arccal látják maguk előtt, ahogyan egy lótuszvirágon lebegve megvilágosodnak. Én is ilyennek képzeltem, amikor útra keltem, hogy leszámoljak a démonjaimmal... amíg nem csapott arcon a valóság. Édesapámmal Benáreszben találkoztam, ahol épp Síva ünnep zajlott. A riksánk alig tudta keresztülverekedni magát az embertengeren, és akármerre néztem, nejlonzacskókat zabáló marhacsordákat, fákon himbálózó majmokat, vagy épp a sárban piknikező nyolctagú családokat láttam. Még jobban kiborítottt, hogy a szállodai szobánk Harry Potter lépcső alatti szobájára emlékeztetett. "Nem bírom! Haza akarok menni!" - hisztériáztam, és szó szerint álomba sírtam magam.

A nap - az óriás gyertya

Arra ébredtem, hogy csillámló fény ragyogja be a kis szobát. Az ablakhoz léptem: a napkorong fényesen ragyogott a Gangesz felett. A hinduk nevetve, beszélgetve mosakodtak, a levegőben keveredő illatok pedig egyetleneggyé álltak össze: az otthon illatává. A következő másfél hónapban szinte minden nap megnéztem a napfelkeltét. Meglátogattunk egy Teréz anya szeretetközpontot is. "A haldoklók arcán ragyogó mosoly ült, és olyan betegségekkel szembesültem, amelyeket Európában még csak elképzelni sem tudtam, de az elfekvőben mindenkinek megnyugvás és remény csillogott a szemében. Amikor megérkeztem Indiába, akkor indultam el az utamon. Mint egy rab, aki ledobta a láncait, mint a bohóc, aki évtizedek óta egymásra halmozott maszkjait sorra mossa le, végre megmozdult bennem a lélek. Élek." - jegyeztem le a naplómba.

Temetés a Gangeszen

Egy este csónakot béreltünk, és egyenként meggyújtottunk 108 apró mécsest, száraz levél-hajócskákra tettük őket, és mindegyiket meghintettük édesanyám hamvaival. A hinduk hite szerint az égetőhelyen állandóan lobogó szent tűz megtisztítja a holtakat, kiknek maradványait a sodrás elragadja, azt üzenve: a halál is csak az élet része. Amikor a mécsesek már olyan messze voltak, hogy nem tudtuk, hol kezdődnek az ég csillagai, és hol érnek véget a vízen úszó, csillogó "Mama-szikrák", kihajóztunk a partra. Karen Berg, az Isten is visel rúzst című könyv szerzője szerint a gyertyagyújtás egy rendkívül mély, spirituális jelentőségű élmény. "Aki behozza a Fényt az otthonába, nemcsak meghívja a pozitív energiát, hanem meg is osztja azt az egész világgal. Olyan ez, mintha Isten hírnökei lennénk." A kabbala szerint mielőtt gyertyát gyújtunk, mély lélegzetvétellel kell ellazítanunk a testünket, és egy angyalra vagy igaz lelkű mentorra kell gondolnunk, aki óv minket, gondoskodik rólunk. Ezek után egy kört kell elképzelnünk, amelyben velünk vannak a barátaink és rokonaink, és a gyertya fényével mindannyiuknak megüzenhetjük, mennyire szeretjük őket.

Ne átkozd a sötétséget - gyújts világot

A Budda azt tanítja: "Ne átkozd a sötétséget, inkább gyújts világot. Szeretteink halála nyilvánvalóan szomorúsággal tölt el bennünket, és össze sem tudjuk hasonlítani azzal a vidámsággal, amely a születésnapi gyertyák meggyújtásával párosul. Ám ha emlékeztetjük magunkat, hogy minden esemény - negatív és pozitív is - a Fénytől származik, azzal arra is rádöbbenünk, hogy tulajdonképpen minden, ami velünk történik valódi áldás. "Ez a tudatosság és a vele együtt ébredő hála lehetővé teszi számunkra, hogy a gyertya fényétől kért kívánságok beteljesedjenek, és hogy ezek minket is és másokat is segítsenek" - mondja Karen Berg. Amikor igazán hálásak vagyunk mindenért - még a bosszúságokért is - szinte a bőrünkön érezhetjük, ahogy a Teremtő, a Buddha, vagy az Energia fénye beragyogja az életünket... és soha többé nem leszünk egyedül.

Kristóf korábbi írásai:
Múzsák csókjai - neked ki a példaképed?
Takarékon a szenvedély tüze?
A gondolatok ereje - Vedd át az irányítást!