VV Seherezádé balhé VV Fecó Való Világ 5 VV Eszter VV Vera kiruccanás sírás VV Kinga síelés VV Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vera összeveszett Attilával a síelés után, a balhé pedig rányomta a bélyegét a wellnessprogram többi részére is. Kinga teljesen kiakadt, mert Seher a bugyijai közt turkált.

Tipp! Szexi képek Beyoncé-ról! Kattints a galériáért!







A villában ezalatt Seher megtalálta azt a kedvenc felsőjét Kinga szekrényében, amit korábban kölcsönadott a cselszövőnek. A táncoslány megkérte a többieket, hogy ne mondják el neki, hol lelt rá a hiányzó ruhadarabra, inkább mondják azt, hogy a mosókonyhában, mert nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni ellenfelét. Vera ügyesen megölte a síelős éjszaka hangulatát a citromarcával, pedig ekkor még nem is sejtette, hogy amíg ő cigizett, az idő alatt Attila elárulta Kingának, hogy szövetségre akart vele lépni a pornós.

Tipp! Menyasszonyi ruhatrendek 2012-ben! Kattints a galériáért!



Attiláék wellnessreggelije is fagyos hangulatban zajlott, mert Vera továbbra is vágta a pofákat. A délelőtti fürdőzgetésből is látványosan kivonta magát, majd borozgatáskor folytatta a vitát a semmiről, ráadásul azon is felhergelte magát, hogy Attila az orra alá dörgölte Kinga füle hallatára, hogy szövetkezni akart vele. Fecóék közben azon örömködtek, mennyire jó érzés, hogy csak négyen vannak a villában, azon ábrándoztak, milyen jó lenne, ha Attiláék már nem térnének vissza.

Kinga észrevette, hogy matattak a szekrényében, úgyhogy meg is volt a programja a következő percekre: megpróbálta kideríteni, mi zajlott a nappaliban a távolléte alatt. Eszternél érdeklődött először, aki csak annyit árult el, hogy Seher megtalálta nála a kölcsönbe adott ruhadarabot, majd ezt a tényt Csaba is megerősítette. A cselszövő óriási csetepatét csapott, sírva borult ki azon, hogy turkáltak a bugyijai között, ráadásul Eszterben is csalódott, amiért az falazott Sehernek. Attila megunta a cicaharcot, inkább azt próbálta kipuhatolni, hogy kire rakja a jelét az ügyvédlány.

Fecó mimóza lelke nem bírta el, hogy Attila a dumagép családját emlegette, ezért jól nekiugrott az összeférhetetlennek. Heves vitájukat a kiválasztás szakította félbe, ahol a köztük feszülő ellentét ellenére sem dobták egymásra a jelet. Eszterre hárman is jelet raktak, így ő lett az egyik hétvégi párbajhős. A kihívás után máris ment a kombinálgatás, hogy kit visz ki magával Eszter. Fecó azt elemezgette Verának, hogy Eszter vagy az érzékeny lelkűt vagy Csabát hívja ki a vasárnapi összecsapásra.

Tipp! Exkluzív képek a Barátok közt sztárjáról! Kattints a galériáért!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.