halál Sík Igor operatőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életének 85. évében elhunyt Sík Igor Balázs Béla-díjas operatőr, a Magyar Televízió örökös tagja.

www.mtv.hu
www.mtv.hu

Minden műfajban dolgozott és maradandót alkotott. Munkáinak száma több mint ezerre tehető. Mások mellett olyan nagy rendezőkkel dolgozott együtt, mint Zsurzs Éva, Horváth Ádám, Keleti Márton, Szinetár Miklós és Ádám Ottó. A Magyar Televízió Arcképcsarnokában olvasható róla, hogy közvetlen munkatársai művészi érzékét és emberi magatartását egyaránt méltatták. Legendásan szűkszavú és nyugodt volt, ami a televíziós szakmában meglehetősen szokatlan. Személyiségére talán az a legjellemzőbb, ahogyan kollégái fogalmaztak, hogy "nem alázza meg az embert". Sík Igor nyugdíjba vonulása után néhány évig még dolgozott a televízióban, majd végleg visszavonult.

Főbb művei közé tartozik a Férjhez menni tilos (1963), a Rab Ráby (1964), Az ember tragédiája és a Bánk bán (1968), a Bob herceg (1972), az És mégis mozog a föld (1973), valamint a Szomszédok című teleregény (1987-99). Sík Igor közreműködött a Ki mit tud? és a Táncdalfesztivál felvételein az 1960-as években, emellett számos tévéjáték, valamint opera- és balettfelvétel operatőre volt. Szakmai, művészi munkásságát Balázs Béla-díjjal (1965), érdemes művészi (1976) és kiváló művészi (1984) címmel ismerték el. Sík Igort 2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották.

Forrás: MTI

Tipp! Megasztárok mutatták be nekünk új otthonukat. Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.