Vastag Csaba barátnő rumba szerelem tánc Szombat esti láz erotika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szombat Esti Láz színpadán az énekes és párja, Tünde között izzott a levegő. Csaba a Life.hu újságírójának mesélte el, milyen érzések kavarogtak benne a túlfűtött rumba alatt, és bevallotta, pár percre beleszeretett partnerébe.

"Időnként zavarban vagyok ettől a szituációtól az öcsém miatt, akinek a barátnőjét ölelem, simogatom. Nyílván tudtam, hogy itt lesznek olyan táncok, ahol bele kell adni komoly érzelmeket a produkcióba, és Tündét a páromnak kell tekinteni. Nagyon érdekes az a határ, amit tudod, hogy nem léphetsz át, aztán mégis átléped, mert megköveteli a tánc stílusa. Az életben nem alkotnak egy párt a színházban Rómeó és Júliát eljátszó színészek, mégis csodálatos lesz az előadás. A táncparketten is hasonló a szituáció, az ember, pár percre nyugodtan szerelmes lehet a táncpartnerébe úgy, mint egy nőbe, ha pedig megvan a tisztelet a munka iránt, ezt meg kell tanulni kezelni. Tomival egyébként megbeszéltük ezt a helyzetet, ő is színházban játszik és van olyan szerepe, amikor a partnerébe kell szerelmesnek lennie" - mesélte Csaba.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB

A túlfűtött érzelmekkel teli, erotikus koreográfiát, az egymásba érő, pikáns simogatásokat Esztergályos Cecília kissé félreérthetően kommentálta: "Örülök, hogy a katona nem ment el."

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.