Cinthya Dictator: “Olyan lánynak mutatom magam, aki egy hülye p*csa”

Forrás: Facebook/Cinthya Dictator -
televízió Cinthya Dictator utazás India
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A tehetséges fotós tudja, hogy a tévén keresztül nem olyan képet alakítanak ki róla az emberek, mint amilyen ő valójában. Megállja a helyét nehéz körülmények között is!

Nyafka lánynak tűnik Cinthya Dictator, pedig nem riad vissza az embert próbáló körülményektől sem. Televíziós szereplései alapján azonban teljesen másként ítélik meg az emberek Cinthyát.

Forrás: Facebook/Cinthya Dictator

"Tisztában vagyok vele, hogy

olyan lánynak mutatom magam, aki – már bocsánat –, de egy hülye p*csa.

Pedig nem így van. Nemrég bejártam Indiát, mocsokban, bűzben zarándokoltam, él­tem. Egy hónapot töltöttem kint, és minden nehézség ellenére a mai napig odaköltöznék" - vallja Cinthya, aki indiai útja legvégén még rosszul is lett. “Elvesztettem az eszméletem, és amint magamhoz tértem, sugárban összehánytam a repteret. Szerencsére felengedtek a Katarba tartó gépre, de onnan már tolókocsiban hoztak le. Bekómáltam, 41 fokos lázam volt. Huszonnégy órát repültem halál betegen. Itthon egy hétig jártam a trópusi betegségek osztályára, de már nem lehetett kimutatni, hogy mitől lettem rosszul” - árulta el a fotós, aki egyáltalán nem luxuskörülmények között utazott.

Forrás: Cinthya Dictator

Akkor tudsz asszimilálódni, ha a helyiek életét éled. De tény, hogy a mi szervezetünknek az sok még akkor is, ha odafigyelünk. Fogat mostam csapvízzel, megettem mindenféle kaját, gyümölcsöt. Meg akartam élni azt a helyzetet, amibe keveredtem" - mondta Cinthya a Borsnak.

Cinthya Dictator lakását saját hányása díszíti (18+)

Portréfilmjében vall a fotós arról, hogy az első tervezési feladata volt a legmeghatározóbb az életében. Próbálta letisztítani azt a giccset, ami egyébként fontos szerepet tölt be az életében, így született meg a saját hányásáról készített fotója. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.