44 éve ül börtönben Demeter Péter, aki meggyilkolta feleségét

Forrás: Northfoto -
Demeter Péter gyilkos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Demeter Péter előtt fényes jövő állt, gyönyörű felesége és virágzó vállalkozása volt, de egy csapásra mindent tönkretett. Meggyilkolta a modell kedvesét, amiért börtönbe csukták. Ő azonban nem nyugodott le, így végül többszörös életfogytiglanra ítélték. 84 évesen már élete felét a rács mögött töltötte.

Demete Péter Magyarországon született, de '56-ban Kanadába emigrált. Nem voltak megélhetési gondjai, ugyanis területfejlesztő mérnökként dolgozott, és karrierje csak úgy ívelt felfelé. Egyre több pénze lett, és egy gyönyörű feleséget is magáénak tudhatott, aki nem volt más, mint Christine Ferrari modell. Aki csak látta őket, irigykedett rájuk, pedig sem a kapcsolatukban, sem az életükben nem volt semmi, amit érdemes lett volna irigyelni.

A modellt 1973-ban a házuk garázsában találták holtan, valaki agyonverte. A brutális gyilkossággal egyből a férjet gyanúsították, aki mindvégig tagadta tettét. Ő nem beszélt, de barátja igen.

Szilágyi Csaba elismerte a bíróságnak, hogy Demeter őt magát is meg akarta bízni felesége meggyilkolásával,

egy másik tanú, Gyala Virág pedig azt állította, hogy a magyar emigráns a Kacsa becenevű magyar bérgyilkost bérelte fel, hogy eltegye feleségét láb alól. Ő azonban meghalt, mielőtt a rendőrség ki tudta volna kérdezni.

Demeter Péter Forrás: Northfoto

A per Kanada történetének egyik leghosszabb eljárása volt, 11 héten át tartott,

ami alatt kiderült, hogy Demeter Péter élete is veszélyben volt, őt ugyanis a felesége akarta volna megöletni. Mindketten az életbiztosítást szerették volna magukénak, ugyanis annak összege 1 millió dolláros volt.

A börtönévek alatt azonban Demeter Péter nem nyugodott, 10 év után helyezték szabadlábra, ekkor azonban

unokatestvére lányát akarta elraboltatni, hogy váltságdíjat kérjen érte, majd megölesse.

Mindezt azért, mert az unokatestvér kezelte Demeter Péter vagyonát. A magyar emigráns lebukott, és visszakerült a börtönbe, de még egy tervet kieszelt: ekkor volt ügyvédje gyerekét akarta meggyilkoltatni, de a szövetségesei elárulták a tervet, így súlyosbítottak büntetésén – írja a Bors. Demeter Péter így többszörös életfogytiglant kapott, április 19-én lesz 84 éves, és biztos, hogy élete végéig ott lesz. A bíró szerint ugyanis ő egy

különlegesen veszélyes pszichopata, aki minél idősebb, annál veszedelmesebb, főként, ha pénzzel kerül kapcsolatba

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.