Hujber Feri két nappal a drogbotránya után állt színpadra

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Hujber Ferenc színpad drog
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Ferinél néhány napja razziáztak a rendőrök, kábítószer birtoklása miatt emeltek ellene vádat. A színész két nappal a botránya után lépett újra színpadra, akkor teljesen tiszta volt.

Hujber Feri Facebook-posztban tudatta ismerőseit néhány napja arról, hogy éjszaka razziáztak nála a rendőrök, és meg is találták azt, amit kerestek: fél gramm füvet. Állítólag kábítószer birtoklása miatt tett vádemelési javaslatot a rendőrség a színész ellen, aki nem akart nyilatkozni az esetről. Az ügy azonban úgy tűnik nem volt hatással a színész munkáira, néhány nappal később ugyanis fellépett egyik darabjában.

Hujber Feri teljesen tiszta volt Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu


A Ma estére szabad a kecó című vígjáték egyik nézője szerint Hujber Ferenc teljesen összeszedett volt az előadás alatt és után is, nyoma sem volt bármilyen befolyásnak, ráadásul az előadás után is csak tonikot ivott a színész. "Hujber teljesen tiszta volt. Nyomát sem lehetett érzékelni annak, amiről most cikkeztek, hogy füvezik" – mondta a Borsnak a néző.

Hujber Feri kiakasztotta a Mokka műsorvezetőit

Hujber Feri a Mokkában sokkolta Pachmann Pétert és az első napját töltő Szabó Dórát azzal a kijelentésével, hogy Jézus egy színész volt, korunk Stohl Andrása. Akkor szinte mindenki tébolyultnak nézte a sztárt, azonnal a címlapokra került. Ma ismét a műsor vendége volt, de a beszélgetés végét már nem várta meg, kivonult a stúdióból... Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.