Détár Enikő Sztárban sztár kieső
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Véget ért a Sztárban sztár ötödik szériájának második élő adása, amiben először zsűrizett Stohl András.

Elképesztő produkciókat láthattunk ma is a Sztárban sztár színpadán, a versenyzők egytől egyig kitettek magukért és a maximumot nyújtották. Stohl András is jól érezte magát, nem gondolta, hogy ennyire jó lesz és ennyire fel tud majd oldódni, munkatársai azonban nagyon sokat segítettek neki. A versenyzők számára természetesen a műsor vége volt a legizgalmasabb, mindenki tovább szeretett volna jutni. A nézők azonban valakit ma is hazaküldtek.

A szavazás végére három női versenyző maradt: Cserpes Laura, Détár Enikő és Csézy. Elősnek Laura szaladhatott a már továbbjutott társaihoz, másodiknak pedig Csézy-re mosolygott a szerencse. Détár Enikő számára ért véget a verseny. Enikő csalódottan elmondta, hogy nagyon nem az ő nótája volt ez most, és reméli, hogy nem bántotta meg az a zeneszám eredeti előadóját, Máriót.

Íme, Détár Enikő produkciója:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.