Ami nem öl meg: 20 érdekesség A tetovált lány-filmekről

film érdekesség mozi A tetovált lány
Lisbeth Salander bőrébe új színésznő bújt egy új film kedvéért, ami egyszerre folytatása is meg nem is a korábbi felvonásoknak. Összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet a november óta a hazai mozikban futó Ami nem öl című film meg kapcsán.

1. Ez az ötödik olyan film, amelyben szerepel Lisbeth Salander karaktere.

2. A tragikus múltú, hackerként tevékenykedő, vad természetű és külsejű, biszexuális Lisbeth Salandert a svéd író, Stieg Larsson teremtette meg a Millennium-regénytrilógiában.

3. A regénysorozatot tízkötetesre tervezte Larsson, de a harmadik könyv megírása után tragikusan elhunyt.

4. A jegyzetei készen álltak már egy negyedik kötethez is, ám a halála után az örökösök nem tudtak megegyezni ezek felhasználásáról.

5. Így Larsson apja és fivére felkérte David Lagercrantz írót, hogy alkosson egy teljesen új történetet a korábbi könyvek nyomán: ez lett az Ami nem öl meg.

6. A regényt ily módon akkora érdeklődés övezte, hogy Lagercrantz csak olyan számítógépen írta, aminek nem volt netkapcsolata — nehogy lelophassák a kéziratot.

Az Ami nem öl meg hivatalosan a Fincher-féle filmnek a folytatása Forrás: MGM, New Regency Pictures

7. A megjelenése után hatalmas siker lett, sok millió példányban kelt el világszerte, és 38 nyelvre fordították le. Magyarul már az eredeti kiadása éve, 2015 óta olvasható.

8. Az eredeti Millennium-regénytrilógia mindegyik könyvéből készült 2009-ben egy-egy hazai, svéd mozifeldolgozás (sorrendben: A tetovált lány, A lány, aki tűzzel játszik, A kártyavár összedől). Majd az első, legsikeresebb könyvből-filmből egy hollywoodi remake is 2011-ben, David Fincher rendezésében.

9. A november közepe óta a hazai mozikban látható Ami nem öl meg hivatalosan ennek a Fincher-féle filmnek a folytatása, és hiába játszódik Svédországban, de hollywoodi produkció.

10. Sőt új színésznő alakítja benne a főhősnőt: a svéd filmekben Noomi Rapace, a Fincher-féle változatban Rooney Mara volt Lisbeth Salander, most pedig Claire Foy kapta meg a stafétabotot.

Új színésznő alakítja a filmben a főhősnőt, Claire Foy kapta meg a stafétabotot Forrás: MGM, New Regency Pictures

11. A 24 éves brit színésznő, Claire Foy épp a karrierje csúcsán jár, ezzel a filmmel együtt pedig pláne: idén elnyerte a The Crown című sorozat főszerepéért az Emmy-díjat, nemrég pedig Az első emberben is láthattuk őt Ryan Gosling feleségeként.

13. Szokatlan módon a folytatás kevesebb pénzből készült, mint az előd: míg A tetovált lány 90 milliós, addig az Ami nem öl meg 43 millió dolláros költségvetéssel dolgozott.

14. Noha hollywoodi produkcióról van szó, a rendezője uruguayi: Fede Alvarez a Gonosz halott remake-je révén lett nemzetközileg ismert, a Vaksötét című (Magyarországon forgatott) remek thrillere pedig végképp meghozta számára a belépőt a legfelső mozis ligába.

15. A rendező belecsempészett egy kis hazai utalást is azért a filmjébe: az egyik jelenetben láthatjuk egy uruguayi focicsapat, a Penarol egy szurkolói matricáját.

16. Alvarez úgy képzelte el Lisbeth Salander figuráját, mint egy szuperhőst, egy feminista Batmant.

17. Aki ebben a filmben kivételesen női ellenfélre akad, ráadásul olyanra, akivel a családi múltjuk is összeköti őket. A Lisbeth negatív alteregóját játszó, gyönyörű Sylvia Hoekset pedig legutóbb a Szárnyas fejvadász 2049-ben láthattunk.

18. Claire Foy ugyan angolul játszik a filmben, de a történet Svédországban játszódik, és ő svéd karaktert alakít, így svéd akcentussal is beszél, amit hónapok kemény munkájával sajátított el a forgatás előtt.

19. A film forgatása is nagyrészt Svédországban zajlott, de emellett Berlinben és Lipcsében is dolgozott a stáb.

20. Az Ami nem öl meg világpremierjét október 24-én, a római filmfesztiválon tartották.

A 22 legjobb duma egy magyar kultfilmből: újra a mozikban A tanúhttp://www.life.hu/kult/20181129-a-22-legjobb-duma-egy-magyar-kultfilmbol-ujra-mozikban-a-tanu.htmlNovemberben országszerte visszatért a hazai mozikba Bacsó Péter 1969-ben készült, egykor betiltott kultikus filmszatírája, A tanú. A legmodernebb képminőségben felújított, Kállai Ferenc, Őze Lajos és Both Béla felejthetetlen alakítását felvonultató film tele van máig idézett, igazi szállóigékké vált párbeszédekkel, amelyekből most összegyűjtöttük a legemlékezetesebbeket. A mai magyar valósággal történő bármilyen egyezés és áthallás természetesen csak a véletlen műve lehet! KultOrigoA Haverda-gyilkosság történetehttp://www.life.hu/kult/20181127-a-haverda-gyilkossag-tortenete-sziven-lottek-az-zvegyasszonyt.html109 évvel ezelőtt egy szabadkai gyilkosság tartotta izgalomban az országot. Minden idők egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó, kiemelt ügye lett egy dúsgazdag asszony meggyilkolása. Nemcsak a szinte regénybe illő szereplők, hanem az ügy tárgyalása miatt is, amelyben a gyanúsítottakat először felmentették, aztán elítélték őket. Ez a híres Haverda-gyilkosság története. KultOrigoA varázsfuvolától a Bohém rapszódiáig: zenészéletek a filmvásznonhttp://www.life.hu/kult/20181127-zeneszek-a-filmvasznon.htmlNagy sikerrel fut a hazai mozikban (is) a Queen legendás énekese, Freddy Mercury életéről szóló film. A Bohém rapszódia kapcsán pedig összegyűjtöttük, szerintünk kik voltak azok a zenészek, akik nemcsak a dalaik, de a sorsukat elmesélő alkotások révén is elkápráztattak minket. KultOrigoTordai Teri: A mozivászontól a színházhoz vezető útighttp://www.life.hu/kult/20181106-tordai-teri-interju-a-zserbotango-kapcsan-filmekrol-szinhazrol.htmlTordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész. Már egészen fiatalon filmezni kezdett, számos külföldi filmben játszott főszerepet, sőt néhány évig a német nyelvterület legnépszerűbb sztárjai közé tartozott. Hogy hogyan kanyarodott a filmvászontól mégis a színpadi deszkák felé, ő maga meséli el. KultFotó: Mudra László - OrigoGyilkosság történt a Muskotály utcábanhttp://www.life.hu/kult/20181119-brutalis-fejszes-gyilkossag-tortent-egy-budai-kis-utcaban-85-evvel-ezelott.htmlBrutális fejszés gyilkosság történt egy budai kis utcában 85 évvel ezelőtt. Egy jó nevű család egyik tagját ölték meg, aki egy neves, Kossuth-díjas vegyész professzor első felesége volt. Hamar kiderült, ki tette, de az a mai napig nem világos, miért támadt rá asszonyra, aki nagyon szerette őt. KultOrigoBestiális gyerekgyilkosság: kegyetlenül megkínozta kisfiát egy nevelőapahttp://www.life.hu/kult/20181108-konyicsak-sandor-megkinozta-es-megolte-nevelt-fiat.html81 évvel ezelőtt, 1937 októberében brutális gyerekgyilkosság kavarta fel az indulatokat Magyarországon. Egy 26 éves alsódabasi gazda agyonverte 3 éves beteg unokaöccsét, de előtte meg is kínozta a kisfiút. A történetet kiemelt ügyként kezelték a sajtóban. Nem volt olyan országos napilap, amelyik ne cikkezett volna róla hónapokon keresztül. A kor sztár bűnügyi tudósítói igyekeztek részletesen feltárni a gyilkosság éjszakájának eseményeit, aztán a tárgyalásról is írtak, ahol kiderült, hogy a férfi nem vállalja a tettét, a feleségére mutogat. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.