Kiderült: fél évet töltött börtönben Bohos Kornél, az Ázsia Expressz 2. játékosa

Bohos Kornél börtön Ázsia Expressz 2.
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk megtudta, hogy Bohos Kornélt 2017-ben tartóztatták le tiltott teljesítményfokozó szerekkel való visszaélés gyanújával. Hat hónapot volt előzetesben Debrecenben.

"Nem volt kellemes az ott eltöltött idő, de vallom, hogy az ember idővel mindenhez hozzá tud szokni. Például ahhoz, hogy húsz emberrel van bezárva egy cellába, akikre összesen egy WC jut, és csak heti kétszer van lehetősége zuhanyozni. Egy idő után elég büdös volt, hiszen szinte mindenki edzéssel próbálta elütni az időt. Én is napi kétszer edzettem, mert ezzel is telt az idő és persze segít levezetni a feszültséget is. Azt sem bántam nagyon, hogy ennyien voltunk összezárva, egyedül rosszabb lett volna, de azért persze nem volt ez egy romantikus leányálom" - mondta a testépítő a lapnak.

Bohos Kornél fél évet töltött előzetesben Forrás: Bohos Kornél Instagram


Azt elmondta, mi történt azon a napon, amikor letartóztatták:
"Korrekt volt velem mindenki, egyik rendőr sem erőszakoskodott, határozottan tették a dolgukat. Nagy részüket még ismertem is, ahogyan az előzetesben lévőket és a börtönőröket is, hiszen sokan közülük szintén a testépítőközeg tagjai. Ők sem értették igazán, miért kerültem oda és miért kell hónapokig maradnom."

Az ügyben azóta sem történt előrelépés, ám Kornél tudja, hogy ártatlan, biztos benne, hogy nem fog visszakerülni a börtönbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.