Szexuális erőszak miatt kell felelnie az edzőnek: ezt tette a fiatal magyar sportolóval

szexuális erőszak fiatalkorú edző sportoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem jogerősen hat év fegyházra ítélt a Székesfehérvári Törvényszék egy fiatalkorú sportolót molesztáló edzőt - közölte a törvényszék kedden az MTI-vel.

Az utánpótlás edzőként dolgozó vádlott 2018-ban lett a kiskorú sértett edzője. Tanítványával az edzéseken kívül is tartották a kapcsolatot. A vádlott 2019 nyarán egy edzés után meghívta magához a sértettet, ahol alkoholt fogyasztottak és két egymás melletti heverőre feküdtek le.

Később az edző a sértett védekezésre képtelen állapotát kihasználva, annak nemi szervét lemeztelenítette, majd megfogta, és arról mobiltelefonjával fotókat próbált készíteni. Erre a sértett felébredt és kiugrott az ágyból.


A történtekről a fiatal csak barátjának és csapattársainak beszélt. A tettre csak azután derült fény, hogy a sportklub pszichológusának a csapatfoglalkozásokon többen is beszámoltak edzőjükkel való viszonyukról, valamint arról, hogy zavarja őket a vádlott viselkedése. A sértett ezt követően beszélt a pszichológusnak a történtekről, aki értesítette a hatóságot.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A törvényszék közölte: a pszichológus jelzését követően a munkáltató is vizsgálatot indított, és annak eredményeként a vádlott munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.

A tájékoztatás szerint az edzőt 18. évét be nem töltött, nevelése, felügyelete alá tartozó személy sérelmére megvalósított szexuális erőszak és gyermekpornográfia kísérlete miatt ítélte hat év fegyházra a bíróság.

Emellett ugyanennyi időre eltiltották a közügyektől illetve végleg eltiltották minden olyan foglalkozástól, ahol 18 éven aluliak nevelését, felügyeletét, gondozását végezhetné.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért, az ügyész súlyosbításért jelentett be fellebbezést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.