Tó állt a budai városrész helyén: Lágymányos nevének és történetének nyomában

Budapest 11. kerületének egyik legnépesebb (kisvárosnyi, közel 20 000 lakosú) és legismertebb városrésze Lágymányos, aminek neve ráadásul számos további közterületben is felfedezhető, hiszen ott a Lágymányosi utca, a Lágymányosi öböl, de a Rákóczi híd is sokáig Lágymányosi híd néven futott, sőt a többség máig így emlegeti.

A Lágymányos név eredete nem tisztázott egyértelműen, de két fő elmélet kialakult róla a nyelvészek és történészek körében. Az egyik szerint a szerb laćman, azaz 'hadnagy' szóra vezethető vissza, mégpedig annál az oknál fogva, a török hódoltság idején a népes és errefelé élő budai szerb kolónia vezetőjének hadnagy volt a titulusa. Ezt az elméletet erősíti az is, hogy Lágymányos nevének első hivatalos említése a 17. század elejéről Leutmannosch formában található meg, ami a hadnagy szó német megfelelőjére, a Leutnant, népiesen Leutmann névre utal. A másik, a magyar nyelvészet egyik atyjától, Pais Dezsőtől származó elmélet szerint Lágymányos nevében a 'lágy' pont azt jelenti, amit ma is, hiszen errefelé évszázadokon át mocsaras, süppedős talajú, ártéri terület volt található. A '-mány' pedig ebben az összetételben a régi magyar 'mál' szóváltozata, ami hasi részt, begyet, átvitt értelemben dombot-hegyet jelentett – ebben a verzióban Lágymányos neve a Gellért-hegy déli lejtőjének mocsaras, lágy talajú folytatására utalna.

Már csak azért sem, mert ekkoriban a Duna sokkal szélesebb mederben, szabályozatlanul folyt, így Lágymányos mai területe rengetegszer egyszerűen víz alatt állt. Az 1838-as nagy árvíz után született meg a szándék a folyó szabályozására, majd az 1870-es évekre sikerül megoldani a ráckevei Duna-ág lezárását, majd a Kopaszi-gát megépítését. A gát ekkoriban még nem egészen ott húzódott, ahol ma, már a mai Gellért-tér környékétől elkezdődött. A belső oldalán pedig nem csak egy vékony Duna-holtág volt található, hanem egy hatalmas tavat választottak le vele.

– azaz lényegében a mai Lágymányos városrész területén.

Az 1896-os milleniumi ünnepségek idején élelmes vállalkozók üzleti lehetőséget is láttak a Lágymányosi tóban, és egy komplett szórakozónegyedet telepítettek ide, a kor Közép-Európájának legnagyobbját. A korabeli bulinegyed tematikája a mesés Kelet volt, ennek megfelelően Boszporusz névre hallgatott, és számos attrakcióval és épülettel, sőt saját kis szigettel is várta a mulatni vágyókat. Egy dologgal nem számoltak a működtetői: a Duna felől érkező szúnyogokkal. A vérszívókból ugyanis annyi lepte el a fénnyel-hanggal őket vonzó Boszporuszt, hogy menekültek a vendégek, és fél év után be kellett zárnia a vállalkozásnak.

A 20. század első éveitől kezdve elkezdték feltölteni a Lágymányosi tavat, építési területeket hozva létre. Megépült a Műegyetem, szeszgyár és téglagyár felhúzásával kezdődött kialakulni a részben még ma is meglévő dél-budai iparterület, majd egyre inkább lakóépületekkel is benépesült a környék. Újbuda egészen az 1930-as évekig az 1. kerülethez tartozott, a rohamosan növekvő népesség miatt viszont akkor már a főváros vezetése egy új kerület létrehozásáról döntött, ahova tipikusan az akkori keresztény középosztály családjai költöztek. 1933 és 1937 között megépült a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd is, ami végképp becsatolta a város életébe Lágymányost. Nagy-Budapest 1950-es létrehozásakor alakult ki a 11. kerület mai területe, amikor hozzácsapták Albertfalvát és Kelenföldet is. Lágymányos történetében pedig még két, a városrész képét jelentősen meghatározó esemény történt: 1956 és 1964 között a lágymányosi lakótelep építése, az utóbbi években pedig a Kopaszi-gát közparkosítása és környékének ingatlanfejlesztése, a MOL óriás toronyházának jelenleg is zajló építésével karöltve.