Ismét csúcsot döntött a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma ebben a fővárosban

Forrás: Shutterstock -
Japán fertőzött koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tokióban keddre ismét csúcsra emelkedett a napi új koronavírus-fertőzöttek száma: 2848 esetet jegyeztek fel - jelentette az AP hírügynökség kedden.

Ezelőtt január 7-én volt a legmagasabb a szám, akkor 2520 fertőződést regisztráltak egyetlen nap alatt.

Szakértők korábban arra figyelmeztettek, hogy az olimpia idején - amely a múlt héten pénteken kezdődött - megugorhat az esetszám az indiai eredetű delta vírusvariáns agresszív fertőzőképessége miatt.


Japán mindazonáltal számos országnál sikeresebben vette fel eddig a harcot a koronavírussal: jóval alacsonyabbak fertőzési és halálozási adatai. Hétfői adatok szerint eddig 870 ezren fertőződtek meg a járvány másfél éve alatt, és 15 129-en haltak bele a vírus okozta szövődményekbe a 126 millió lakosú szigetországban.

A japán fővárosban ismét csúcsot döntött az újonnan fertőzöttek napi száma - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Az oltási hányad ugyanakkor még mindig elég alacsony: a lakosságnak a szűk negyede kapott eddig legalább egy oltást - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.