2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Rendszeresen bántalmazott egy értelmi fogyatékos kislányt egy zalaegerszegi gondozónő

Forrás: Thinkstock -
bűncselekmény Zalaegerszeg bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy gondozónő ellen, aki rendszeresen bántalmazott egy négyéves értelmi fogyatékos kislányt Zalaegerszegen.

A 60 éves gondozónő a Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben az értelmi fogyatékos emberek ellátását biztosító Napraforgó Otthonban dolgozott. Ide négyéves korában, 2019-ben került az a középsúlyos értelmi fogyatékos kislány, akinek a betegségéből adódó magatartási, szobatisztasági problémáit a gondozónő nem tudta megfelelően kezelni, folyamatosan durva hangnemben, kiabálva beszélt a gyermekkel, akit számos alkalommal bántalmazott is.

Forrás: Shutterstock

Több esetben megtépte a gyermek haját, rángatta a ruháját, megütötte, de előfordult, hogy hideg vízben fürdette le a kislányt, mert az nem akart szót fogadni. A folyamatosan durva hangnem és a rendszeres bántalmazás miatt a gyermek rettegett a vádlottól, akinek a magatartása súlyosan veszélyeztette a kislány érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A gyermekkel való bánásmód miatt az egyik gondozó névtelen bejelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gyermekvédelmi vonalán, ami után a vádlottat azonnal felmentették a munkavégzés alól, majd közalkalmazotti jogviszonyát is megszüntették. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az elbocsátott gondozónő ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.