Letartóztatták a felesége meggyilkolásával gyanúsított szegedi férfit

Forrás: Shutterstock -
feleség férfi meggyilkolás letartóztatás Szeged
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elrendelte a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája pénteken harminc napra annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint meggyilkolta a feleségét - tájékoztatta Papp Judit, a Szolnoki Törvényszék szóvivője az MTI-t.

A 45 éves férfit emberölés bűntettével gyanúsítják. A bíróság a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfival szemben a szökés, elrejtőzés veszélye miatt látta szükségesnek a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését.

A döntés ellen a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be, kérve, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtsák végre. A letartóztatást elrendelő döntéssel szemben a gyanúsított is fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.

Letartóztatták a felesége meggyilkolásával gyanúsított szegedi férfit Forrás: Shutterstock

A szegedi férfi szerda este jelentette be a Szegedi Rendőrkapitányságon, hogy a rendőrségtől 600 méterre található lakásukban megölte a feleségét.

A bűncselekmény egy szegedi társasházban történt, ahol a sértett és a gyanúsított együtt élt. A rendőrök megtalálták a holttestet a lakásban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség közleménye szerint kedden 21 óra és szerdán hajnali 4 óra közötti a férfi és felesége között veszekedés alakult ki szegedi lakásukban. Ennek során a férfi a hálószobában az ágyon fekvő felesége mellkasára térdelt, két kézzel megragadta a nyakát, és addig szorította, amíg a nő már nem mozdult. A bántalmazás következtében a nő a helyszínen meghalt. A férfi szerda késő délután az édesapja kérésére, az ő kíséretében a rendőrségen feladta magát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.