2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Letartóztatták a fülöpjakabi fiút, aki baltával megölte az anyját

Fotó: Polyák Attila - Origo -
gyilkosság fiú Fülöpjakab letartóztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság annak a 14 éves fülöpjakabi fiúnak a letartóztatását, aki hétfőn baltával megölte az anyját. A rendőrök még aznap éjszaka elfogták, a tetthelytől több mint háromszáz kilométerre.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a megalapozott gyanú szerint a fiú december 12-én fülöpjakabi otthonukban egy baltával többször fejbe ütötte az anyját, aki a helyszínen életét vesztette. A fiú ezután a holttestet az ágyba fektette, feltakarított, majd távozott.

A rendőrség a fiatalt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókazán, apja lakásában fogta el.
Az ügyészség indítványával egyetértve a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a fiú letartóztatását. A bíróság döntése nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.