X- Faktor: Kiesett a showman!

2010.12.18. 19:30

Hiába tanult meg a végére mégis énekelni a meggyőzően hörgő Norbi, a közönség már nem díjazta a produkcióját. A három X-faktoros közül ma Király L. Norbinak kellett búcsúznia. Így tehát Vastag Csaba és Takács Nikolas küzdenek meg a vasárnapi döntőben.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Laza farmerszerkóban konferálták fel Balázsék az X-Faktor utolsó előtti döntőjét: már csak három versenyző maradt a mezőnyből, akik kizárólag a nézők döntése alapján jutnak majd tovább. Majd egy rögtönzött szülői értekezlet keretében élőben kapcsolták a srácok szülővárosait is. Az este mégis kissé feszülten, a jól megszokott poénok nélkül indult, mintha a nagy izgalom miatt a műsorvezetők hirtelen megfeledkeztek volna arról, hogy mostanra már milyen jól összecsiszolódtak.

A versenyzők 3 körön keresztül három dalt adtak elő, és mivel ezek közül egyet már korábban is elénekeltek, így azt is megfigyelhettük, mennyit fejlődtek időközben a fiúk. A meglepetésvendégek sem hiányozhattak, akikkel a versenyzők a második körben duettet énekeltek: D. Nagy Lajos Király L. Norbival, Kovács Kati Nikolasszal, Vastag Tomi pedig öccsével, Vastag Csabával.

Vastag Csaba macsó énje visszatért

Vastag Csaba újra a régi macsó énjével és a már bejáratott asztalon csúszós trükkjével nyitotta az estét egy Robbie Williams-dallal. Közben - betegsége ide vagy oda - még egy táncoslányt is a feje fölé emelt a szexi énekes. Geszti szerint Ildikó egy kicsit sok volt, és Malek Miki is csak a mikrofonpörgetésbe kötött bele, pedig Csaba hangján a megfázás igencsak érződött.


Csaba meghívott vendége a saját öccse volt, így végre nem egymás ellen, hanem egymásért énekelhettek a testvérek. Tamás elmondta, hogy számára ez volt a legszebb feladat a verseny során, mert azért énekelhetett, hogy a testvére továbbjuthasson.


A harmadik körben Csaba a Wherever you will go című számot énekelte, amitől nemcsak Feró jött tűzbe, mi is elhittük, hogy tényleg szerelmes az énekes.

Norbi mégis tud énekelni?

Norbi személyisége igencsak megosztó -  Keresztes a műsor előtt a Fókuszban azt nyilatkozta, szerinte már senkit nem érdekel, hogy tud-e énekelni vagy sem, ő egy igazi őrülten zseniális előadó. Akárhogyan is, az első száma, a Joe Cocker You can leave your hat on! után Feró üdvözölte az énekesek táborában: "Éreztem, hogy énekelsz, nem pedig hörögsz."


A második számnál, a Közeli helyeken című Bikini-dalnál D. Nagy Lajossal énekelt, ami után Norbi megosztotta Balázzsal nagy felismerését: rájött, hogy ez egy énekverseny!


Majd következett az All summer long, és mi megint és újra megőrültünk, a közönség pedig hangosan skandálta: "Vissza, vissza!"

Nikolas világsztár is lehet

A sármos mosolyú Takács Nikolas Leonard Cohen Halleluja című dalát énekelte, megint hibátlanul, Keresztes szerint egyenesen tökéletesen. Gesztit úgy lenyűgözte, hogy csak annyit mondott, az este során ezzel kiderült, ki énekel a legjobban. Balázst azonban jobban lekötötte Nikolas feje, mint a hangja: "Vajon mi van Nikolas fejére rajzolva?" - kérdezte a zsűritől a műsorvezető. Szerinte ugyanis nem kizárt, hogy egy komplett madárfészek lapul a kalap alatt.


Nikolas Kovács Katival énekelte a Ha legközelebb látlak című számot, ami hatalmas sikert aratott, a harmadik számmal azonban még ezen is túltett, olyannyira, hogy Ildikó már csak könyörögni tudott a fiúnak, hogy ha majd sztár lesz, vigye magával az első világ körüli turnéjára.


Király L. Norbinak távoznia kellett

A visszaszámlálás után a versenyzők a mentoruk kezét fogva álltak a színpadon, várva a nézők döntését. Félő volt, hogy Ildikó - az eddigi adásokból kiindulva - elsírja magát, vagy elájul a nagy feszültség hatására, de legalább két "fia" között állt, akik azért csak elkapták
volna.

Az első biztos továbbjutó Nikolas volt, másodikként, egy kis idegtépő hatásszünet után, Vastag Csaba jutott tovább. Ezzel valószínűleg sokak igazságérzete billent helyre, hiszen hangtechnikailag valóban Norbi volt a leggyengébb hármójuk közül.


 Az X-Faktor utolsó klubkoncertjén jártunk:

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!

 

Vastag CsabaTakács NikolasKirály L. NorbiX-Faktordöntő