Mindent a rozé pezsgőkről - A friss trend mögött évszázados történelem áll

rozé gourmet pezsgő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akár otthon, akár egy sikkes étteremben telik majd a Valentin-nap, az alkalomhoz semmi nem illik jobban, mint egy palack pezsgő. Egy rozé pezsgő például eleganciát és stílust ad a közös estéhez, teli van a tavaszt idéző gyümölcsösséggel, a hozzá illő ételekkel pedig valódi luxus élmény. De minek köszönheti a sikerét az ellenállhatatlan pink színen túl? Talán meglepő, de a friss trend mögött komoly szakmaiság és évszázados történelem áll.

Így készül a rosé champagne

Egy rosé élvezeti értékét nemcsak a szép szín, de a pezsgő stílusa, karaktere adja meg. A trend, ahogy annak idején a pezsgőkészítés, a világhírű észak-franciaországi régióból, Champagne-ból hódította meg az egész világot. Ezen a borvidéken a chardonnay mellett két kékszőlőből, pinot noirból és pinot meunier-ből is fehérbort készítenek, a legtöbb rosé ezeknek az alapboroknak és egy speciálisan erre a célra szánt vörösbornak a házasításából születik meg.

Forrás: Thinkstock

A rosékhoz szükséges megfelelő vörösbor elkészítése komoly kihívás ezen a hűvös éghajlaton, mivel kellően gyümölcsösnek kell lennie, hogy finom aromákat adjon a borhoz, de nem lehet túl testes vagy tanninos, hogy a pezsgő ne veszítsen könnyedségéből, eleganciájából.

A házasítást követően a rosét a borvidék hagyományai szerint palackban erjesztik újra (ekkor születnek krémes, apró buborékai), majd seprőn érlelik. Egy nem évjáratos rosé champagne legalább 15 hónapot, egy évjáratos minimum 3 évet tölt a pincékben, miközben az érlelés újabb finom aromákat ad hozzá.

Modern ikon, évszázados múlt

A rozé pezsgő a legfrissebb trendek egyike, de valójában komoly múltja van. A több mint 270 éves Moët & Chandon ház például már 1801-ben rendelést vett fel a különlegességre, Napóleon és édesanyja számára 100 palackkal szállítottak az 1794-es évjáratú pezsgőből. Az uralkodó személyesen is többször járt pincéikben, később az ő tiszteletére kapta legnépszerűbb champagne-uk – és annak rozé változata is – az Impérial nevet.

Moët & Chandon Rosé Imperial Forrás: Moët & Chandon/Laure Bernard

Gourmet tippek rozé champagne-hoz

A rozé pezsgő kivételesen jól illik egyszerű, de intenzív – és a rosé színével is harmonizáló – ételekhez.

Friss gyümölccsel: Egy romantikus estéhez szinte kihagyhatatlan, hogy az afrodiziákumként is ismert gránátalmával vagy eperrel, málnával tálald. Nemcsak stílusos meglepetés, de frissességével a tavaszt is közelebb hozza.

Forrás: Thinkstock

Menüajánlat: Legszívesebben olívával és frissen őrölt borssal fűszerezett marha carpaccio-t, zöldséges ratatouille-t és mentával tálalt friss gyümölcssalátát javasolnak hozzá.

Pinkre hangolt vacsora: Valódi luxus élmény lesz a közös este, ha egy egész menüt komponálsz mellé. Előételként meglepően finom friss kecskesajttal vagy mozzarellával és fekete olívával, bazsalikommal. Főételként érdemes kipróbálni bármely vöröshús, de liba, kacsa vagy vadhús mellett is. A fűszerek közül válaszd a rózsaborsot, szecsuáni borsot és paprikát, kakukkfűvel és babérral is szépen harmonizál. A kucsmagombához vagy korienderrel ízesített tengeri halakhoz szintén izgalmas kísérő a rosé.

A 12 legjobb idézet a szerelemről http://www.life.hu/kult/20160107-a-12-legjobb-idezet-a-szerelemrol-szerelemes-filmekbol.htmlAz összebújós, romantikus filmek telis-tele vannak alapigazságokkal a szerelemről. Íme, a mi kedvenceink - természetesen a teljesség igénye nélkül. Kult--Így mulatott a magyar elit este az Operábanhttp://www.life.hu/kult/percrolpercre/20160206-shakespeare-estely-2016-percrol-percre-tudositas.htmlKíváncsi rá, mi történt az Operaház idei nagyszabású eseményén, a Shakespeare Estélyen? Kivel jöttek a hírességek, milyen ruhába bújtak, és hogyan báloztak hajnalig? A miniszterelnök például 19 órakor érkezett. Ha kíváncsi, kivel, lapozzon a 19:08-as bejegyzésünkhöz. A Life.hu élőben közvetítette az eseményt. Percről percreOrigoFilmkritika: A szobahttp://www.life.hu/kult/20160201-filmkritika-a-szoba.htmlMilyen lenne, ha először ötévesen éreznéd a szelet az arcodon? Istók Levente kritikája. Kult--A filmvászon legmocskosabb nagypapáihttp://www.life.hu/kult/20160131-a-filmvaszon-legmocskosabb-nagypapai.htmlBékés öregkor, bölcs tanácsok, vasárnapi húsleves? Egy fenét! Ezek a nagyszülők tesznek arra, hogyan kéne viselkedniük a társadalmi és családi elvárások szerint, ehelyett azt csinálják, amihez kedvük van. Akkor is, ha az botrányosan szörnyű. Kult--Négy teljesen átlagos ember, akinek egy híresség tette tönkre az életéthttp://www.life.hu/kult/20160122-4-teljesen-atlagos-ember-akinek-egy-hiresseg-ashley-greene-roman-polanski-bill-cosby-hulk-hogan.htmlEgy hírességgel való találkozás a legtöbbször izgalmas élmény, ám vannak olyan esetek is, amelyekben ez a pillanat inkább megkeserítette, sőt tönkretette néhány ember életét. KultAFPVilágsztárok a legcikisebb reklámfilmekbenhttp://www.life.hu/kult/20160119-vilagsztarok-shakira-pierce-brosnan-hugh-jackman-kevin-coster-ashton-kutcher-antonio-banderas-uma.htmlVajon miért vállal el egy felkapott hollywoodi világsztár egy reklámfilmszerepet? Pénzért! Érkezik hamar a kézenfekvő válasz. De valóban szüksége van Antonio Banderasnak, Kevin Costnernek, Shakirának vagy éppen Uma Thurmannek egy ilyen munkára? A helyzet úgy fest, még a legnagyobbak közül is sokan gondolják úgy: van az a pénz, amiért korpásodhat a hajuk… Érthető vagy szánalmas próbálkozások? A világ legégőbb másfél percei következnek. KultAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.