Gálvölgyi János álma valóra vált: elkészült a Hullaégető

Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt -
Gálvölgyi János Hullaégető álom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Döbbent, néma csend az előadás végén: így fogadta a közönség Gálvölgyi János régi álmának bemutatóját. Elkészült a Hullaégető, amit a színész évtizedek óta szeretett volna színpadra vinni, ezzel Gálvölgyi egyik legnagyobb álma vált valóra.

Nemcsak színpadon szerette volna látni Gálvölgyi János ezt a művet, de minden vágya volt az is, hogy ő játssza el a Ladislav Fuks könyve alapján készült színdarabban a Hullaégető főszerepét. A megvalósítással Gálvölgyi egyik legnagyobb álma vált valóra, és már a bemutató is megvolt.

A közönség döbbent csenddel fogadta a darabot.

Gálvölgyi egyik legnagyobb álma vált valóra Forrás: VIASAT3/Birtalan Zsolt

"Egy álmom vált valóra azzal, hogy elkészült a Hullaégető. Rettegtem, hogyan fogadják majd, és a félelmem beigazolódott!

Döbbenetes csend fogadta a premier zárójelenetét, a közönség némán ült a helyén,

de ez olyan jóféle csend volt. Kimentem, meghajoltam, és ilyen katartikus vastapsot talán még sosem kaptam. Életem meghatározó élménye, és mondhatom, legnagyobb elismerése volt ez, hiszen a nézők meg is értették a darab mély mondanivalóját"mesélte Gálvölgyi a Blikknek. Hozzátette, a darab nem a film alapján készült, hanem a kötet átirata. A színművész ugyan megfogadta, hogy idén kevesebbet dolgozik nyári rosszulléte miatt, de eddig nem sikerült visszavenni a tempóból. "Tavaly nyáron volt egy kisebb rosszullétem, de a munka nem állhat meg. A tavaszi évad hamarosan véget ér, és végre lesz időm a családomra is, nyáron szeretnék sokat pihenni és nyugalommal tölteni. Persze a játék akkor sem áll azért le, hiszen az Ének az esőben című zenés darabot Szegeden háromszor is játsszuk, alig várom" – mondta a színművész.

Pásztor Anna: „Elfelejtettem felnőni!”http://www.life.hu/kult/20170223-pasztor-anna-interju.htmlAz Anna & the Barbies énekesnője cirkuszba vonult, hogy az Utópia turné megkoronázásaként egy dokumentumfilmet készítsen. Emellett Anna elkészítette legújabb dalát is, ösztönözve a maximalizmus csapdájában élő embereket egy boldogabb életre. A filmezés és az új album mellett hamarosan motivációs előadást is hallhatunk az énekesnőtől. De hogy pontosan hogyan is zajlik mostanában Pásztor Anna élete? A Life.hu utánajárt. KultOrigoRengeteg látogatót vonz a cancúni tengeralatti múzeum - Fotók!http://www.life.hu/kult/20170222-rengeteg-latogatot-vonz-a-cancuni-tengeralatti-muzeum.htmlIgazi látványosság a cancúni tengeralatti múzeum, ami nem is csoda, hiszen már a meglátogatás módja is különleges: üvegfenekű hajóval, vagy búvárkodva tekinthetőek meg az életnagyságú szobrok. Kult--Anger Zsolt egy filmben szerepel Jennifer Lawrence-szelhttp://www.life.hu/kult/20170222-anger-zsolt-egy-filmben-szerepel-jennifer-lawrence-szel.htmlÚjabb hollywoodi sztár forgat hazánkban már egy ideje: Jennifer Lawrence. A színésznő a Red Sparrow című kémfilmben játszik, egy magyar színészt pedig az a szerencse ért, hogy vele együtt szerepelhet. Anger Zsolt szerint Jennifer Lawrence "hibátlan". Kult--22 érdekesség A sötét ötven árnyalatárólhttp://www.life.hu/kult/20170220-erdekessegek-a-sotet-otven-arnyalatarol.htmlTudtad, hogyan készültek fel a főszereplők a szexjelenetekre? Hogy miért kapott borostát a második részben Christian? Hogy mi az összefüggés A sötét ötven árnyalata és a nizzai terrortámadás között? A híres-hírhedt BDSM love story második része már hasít a világ és Magyarország mozijaiban, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy összegyűjtsünk róla egy nagy adag különleges információt. KultOrigoA történelem legfontosabb alakjai - Fotósorozat!http://www.life.hu/kult/20170221-erdekes-fotosorozat-a-tortenelem-fontos-szemelyeirol.htmlTe is szeretsz nosztalgiázni, elmerengeni a múltban? Íme, néhány fotó, amellyel könnyedén visszautazhatsz az időben. KultOrigoKóbor János magyar dalokat csempészett a Szabad Európa rádiónakhttp://www.life.hu/kult/20170220-kobor-janos-magyar-dalokat-csempeszett-szabad-europa-radionak.htmlMég stúdiófelvétel sem készült a Karthago Requiem című számáról, de már szólt a Szabad Európa rádióban. Szigeti Ferenc évtizedekig nem tudta, hogyan kerülhetett ki a dal, de nemrég fény derült a titokra: Kóbor János vitte ki, ő ugyanis rendszeresen csempészett ki magyar dalokat. Kult--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.