színház színész mellőzés Miller Zoltán próbálkozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miller Zoltán szeretne visszatérni a színházi körforgásba, de egyelőre nem járt sok sikerrel.

A színész a közelmúltig két tucatnál is több darabban mutatta meg magát a világot jelentő deszkákon, filmekben is játszott, sőt televíziós produkciók is foglalkoztatták. Amióta azonban eljött a Madách Színházból, és szabadúszóvá vált, elkerülik a tapsviharok, de még a felkérések is. Legutóbb a Budapesti Operettszínház készülő produkciójának, az Elfújta a szél című darabnak a válogatásán jelent meg, ahol nagy lelkesedéssel és határtalan önbizalommal várta a döntést, hogy eljátszhatja-e Rhett Butler szerepét. Utóbb kiderült, pórul járt, korábbi, Gór Nagy Mária Színitanoda-beli osztálytársa, Szabó P. Szilveszter kiütötte a nyeregből.

"Amit ki lehetett belőle hozni hangilag, azt kihoztam" - beszélt magabiztosan a válogatás után Miller a Blikknek. "Azt hiszem, az elmúlt húsz évemben lehetett látni, hogy a színpadon mit csinálok, nem azt kell nekem most megmutatnom, hogy játszanám el Rhettet, hanem hogy a hangom hogy passzol a történethez. Ezt maximálisan meg tudtam oldani. Magyarország egyik vezető zenei színházában, az Operettszínházban már nagyon régen nem voltam, pedig vannak kötődéseim. Még 1995 és 2001 között játszottam itt sokat" - magyarázta az énekes-színész.
Mivel ezt a munkát elbukta, ismét várat magára a nagy visszatérés. Szinte hihetetlen, de egy éve nem lépett már teátrum színpadára Miller.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás
Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

A korábbi sikeres művészt ismeretlen okból kerüli a színházi szakma. A színész kendőzetlen őszinteséggel vallott jelenlegi helyzetéről. "Nincs túl sok munkám. Amióta eljöttem a Madách Színházból, gyakorlatilag színháznál nem nagyon játszottam. Amióta újra visszatértem a pályára, amik voltak színházi előadásaim, már kifutottak, legutóbb a Made in Hungária volt a József Attilában. De immár egy éve nincs színházi munkám" - kesergett Miller, aki ennek ellenére nem tört meg és bizakodó.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.