Elfogytak a bérletek a Balaton Soundra

Forrás: FB Balaton Sound -
Balaton Sound napijegy bővülés bérlet Balaton Sound 2014
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szervezők bejelentették, hogy elkelt az összes bérlet. Közben teljes lett a fellépők listája.

Már csak napijegyekkel, valamint kombinált és VIP bérletekkel lehet bejutni az idei Balaton Soundra, miután a bérletek elfogytak – jelentették be a szervezők 5 héttel a kapunyitás előtt. Az idén is teltházasnak ígérkező fesztiválra tehát már csak olyan bérletet lehet kapni, ami vagy a VOLT Fesztivállal, vagy a B.My.Lake-kel együtt érvényes, illetve még néhány ezer napijegy vár gazdára.

Forrás: FB Balaton Sound

Ezzel párhuzamosan három új név is érkezett. A Sound neves felhozatalához csatlakozik a megannyi komoly szakmai díjjal kitüntetett holland trance DJ és producer, a magyar partyarcok egyik kedvenc, mindig első osztályú teljesítményt nyújtó nemzetközi sztárja, Sander van Doorn. Jön továbbá a norvég elektronikus zenész, DJ és producer, Lindstrom. Itt lesz a Dj- producerzseni, a drum'n'bass nemzetközi ikonjainak egyike Roni Size, aki régi harcostársával, a drum'n'bass univerzum legtöbbet foglalkoztatott MC-jével, Dynamite-tal érkezik.

Kizárólag bérletesek számára egy "nulladik" nappal is készülnek a szervezők. A Sound tehát már július 9-én beindul.

Közben bővítik a Sound területét. A korábbi fesztiválhelyszín mellé az eddig kempingezésre használt vízparti területekre is színpadok és partihelyszínek költöznek, mindemellett más irányban bővítik a kempingterületeket is. Elkel majd a térkép...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.