kulturális programajánló színházak éjszakája
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2014. szeptember 20-án harmadszor rendezik meg a Színházak éjszakáját. A rendezvény 2011-es indulása óta évről évre sikeresebb. Céljuk az előttünk álló évad produkcióinak bemutatása és hogy bebizonyítsák, a színház a szórakozásé, a színház mindenkié.

Számos izgalmas helyre bekukkanthatunk: próbaterembe, backstage-be, a színészbüfé legendás világába. Kinyílik előttünk az igazgatói iroda ajtaja, miénk a padlás, a parkoló, de még az udvar is színpaddá válik erre az éjszakára. A hagyományos rendezvényhelyszínek száma közel duplájára nőtt tavaly óta: 27 színház 28 helyszíne tartja nyitva kapuit ezen a kiemelt napon, éjszaka is.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba, www.fidelio.hu

Útvonalterv, ahol találkozhattok a cikk szerzőjével, John Julival.

13:00 - Musicalmesék (zenés előadás)
Budapesti Operettszínház

2009 novembere óta tart ezzel a címmel varázskoncerteket Janza Kata, Kékkovács Mara és Polyák Lilla. Az előadás alatt az Óz, a Bűbáj, az Oroszlánkirály, a Muzsika hangjai, a Varázsfuvola, a Mary Poppins, a Kis hableány, a Herkules, a Madagaszkár, a Vuk és a Hugó, a víziló jól ismert részletei csendülnek fel. Gyermekkel érkezőknek a rendezvény egyik legjobb programjának ígérkezik.

15:00 - Szentivánéji álom
Nemzeti Színház

Shakespeare egyik legszebb tündérmeséje a szerelemről. A hiedelem szerint Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet, a legtitkosabb kívánságok is teljesülhetnek. A viszálykodó szerelmesek kibékülnek, és elhárul előlük minden tilalom és veszély. A darab vonalvezetése ugyan kissé szövevényes, de melyik szerelem nem az? Remek szórakozást nyújthat mindenkinek, aki hisz a szerelemben és az élet szeretetében.

18:00 - Egy csókkal kezdődött? – Duda Éva Társulat
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Műfajában is különlegesnek ígérkezik az alábbi előadás. Mit adhat át egy koreográfia az érzelmekből, a történetből? A darab mozgásvilága megidézi a tangó fülledt, intim világát, és érzéki humorral ábrázolja a szereplők viszonyait. Ha kíváncsiak vagyunk, hogyan áll össze a mese és a tánc, a valóság és a történet, akkor érdemes ezt a darabot választanunk.

19:00 - Függöny fel!
Centrál Színház

Maga az író úgy vallja, a darab ötletét az adta, amikor elaludt egy barátja színdarabján a nézőtéren. Saját bevallása szerint a színház sokkal viccesebb a színfalak mögül, mint elölről. Már ez elegendő indok lehet arra, hogy megnézzük, mit rejthet egy efféle improvizációs komédia. Ha ez nem elég, akkor annyit még elárulunk, hogy a komédia egy színdarab főpróbáját mutatja be, ahol a darab pocsék, a rendező balfék, a társulat leharcolt. Az első felvonásban mindezt előről, a másodikban pedig a kulisszák mögül láthatjuk. A konfliktusok a végletekig kiéleződnek, mialatt az ígéretek szerint a néző majd’ leesik a székről a röhögéstől. Jól hangzik, nem?

Forrás: MTI/Illyés Tibor

19:00 - Stand Up Klub Fülöp Viktorral és Sulyok Péterrel
Bethlen téri Színház

Mostanában a stand-upot kedvelik a nézők a leginkább - noha a műfaj már vagy száz éves -, mert mindig aktuális és csípős, nem veszített frissességéből. A Bethlen Ttri Színház most emléket állít az 1930-as években „Filléres kabaré” néven futó esteknek.

22:00 - "Legyen a feleségem!" (nyílt próba)
Játékszín

Legyünk kicsit őszinték magunkhoz. Ki ne vágyna erre a kérdésre? Adott egy fiatal, sikeres angol bróker, Jim Watt, és az amerikai, konzervatív nagyfőnök, akinek egyből szemet szúr Jim magánélete. Nincs választása, eljátssza tehát a komoly férfit, aki házasodni akar. Az esti partiig Jim több hölgyismerősének is felteszi a nagy kérdést. Kedvese, Helen valódi esküvőt akar, így persze visszautasítja az álajánlatot. Terri azonban elég bevállalós, sőt hosszabb távra is maradna... A befutó azonban a bejárónő, aki ugyan nem olyan gyönyörű, ráadásul idősebb is, de tud valamit, amit a többi hajadon nem... Hogy melyik női szereplővel azonosulunk, annak csak a vérmérsékletünk szabhat határt, mindenesetre a darab főpróbája izgalmasnak és szórakoztatónak ígérkezik.

Ráadás: Két színészzenekari koncert is vár rád!

Ha könnyedebb szórakozásra vágysz, két remek koncertet is találsz a programok között.
18:00 órakor a Blackbirds zenekar idézi meg a Beatlest a Centrál Színházban - nézd meg őket, imádnivalóan tehetségesek. A nap zárásaként pedig éjfélkor kezd játszani a Harmadik figyelmeztetés, a Magyar Színház színészzenekara. Éjjel 2-ig bulizhatunk velük. Műsoruk, saját meghatározásuk szerint: „Dalok a '60-as évektől tegnapig, azoknak, akik ma hallgatják úgy, ahogy mi játsszuk.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.