Nicole Richie kiváló ízléssel rendelkezik a könyvek terén. Íme, az 5 könyv amit feltétlen el kell olvasnod!

Margaret Atwood – TestamentumokA Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal.

Delia Owens - Ahol a folyami rákok énekelnekDelia Owens biológusnő első regényében, az Ahol a folyami rákok énekelnekben szívszorító s egyben izgalommal teli módon jelenik meg az ember és természet egysége; a lápi növényzet és a madarak szárnyának csapkodása közt pedig egy krimi és egy szerelmi történet szálai fonódnak össze. Nem csoda, hogy a mű rohamosan bestsellerré.

Elie Wiesel – Az éjszakaAz 1933. évi náci hatalomátvételkor ezerévesnek kikiáltott német Harmadik Birodalom ekkor lépett utolsó, tizenkettedik esztendejébe, és az utolsókat rúgta. Erőteljes és természetesen rettentő gonosz rúgások voltak. 1944-ben a német hadak megszállták Magyarországot, s Hitler egyik legbuzgóbb hívének, Eichmannak az irányításával megkezdődött és iszonyatos végkifejlettel be is fejeződött a zsidók deportálása a magyar vidékről. Amelyhez akkor Máramarossziget is tartozott. Innen deportálták sokadmagával az akkor tizenöt esztendős Eliezert.

Jeannette Walls - Az üvegpalotaJeanette Walls személyes élményeit elmesélő története annak példázata, hogy minden nehézség ellenére lehetséges érvényesülni, és súlyos hiányosságok ellenére is elképesztő ereje lehet annak, ha egy család összefog.

Yaa Gyasi – HazatérésA szövevényes történet a 18. századi Ghánában játszódik, ahol Maamét fanti harcosok elrabolják a falujából. Sikeres szökése után egy kislányt hoz világra, akit viszont kénytelen hátrahagyni. Hazatérve egy ashanti harcos harmadik felesége lesz, és ismét kislánynak ad életet. A két gyermek sorsa egészen más utat vesz, a történet pedig leszármazottaik életét követi nyomon egészen napjainkig.