Egy sima felületű zátonyról kapta a nevét, egykor egy hatalmas tavat határolt, és még a 19. század végének bulinegyede is itt terült el. Cikksorozatunkban a Hősök tere, az Oktogon, az Astoria, a Római-part, a fővárosi pályaudvarok, a Nagykörút, a Móricz Zsigmond körtér, a budapesti gyógyfürdők, a Rózsadomb, a Szabadság-szobor, Józsefváros és a Boráros tér után most a Kopaszi-gát következik.

A Kopaszi-gát nevének valóban van köze a kopaszsághoz, mint ahogy azt első hallásra is gondolnánk, de ne keressen senki semmiféle tar dolgot a hely jelenlegi vagy múltbeli megjelenésében, mert csak közvetve kapta ezt a nevet, nem a saját tulajdonságai alapján. A ügyben ludas az úgy nevezett Kopaszi-zátony volt, ami a Duna medrében feküdt régen, és a jeges folyó rendszerint simára, azaz kopaszra csiszolta.

Ekkoriban (vagyis a 19. század végéig) még nagyon másképp nézett ki a Duna medre és folyása, mint manapság. A Gellért-hegy után a maihoz hasonlóan jobbra kanyarodott ugyan a folyó, de ott teljesen szétterült, a partjain mocsaras területek feküdtek – a közepén pedig az a bizonyos Kopaszi-zátony. Ez a zátony feltehetőleg alaposan hozzájárult ahhoz is, hogy az 1838-as nagy pesti árvíz idején a Dunán felhalmozódó jég nem tudott levonulni, felgyűlve pedig gátat képezett, aminek a végén a városra zúdult az víz, romba döntve Pest nagy részét. Ezután határozták el a hatóságok a folyó szabályozását, ami azonban csak lassan, évtizedek alatt valósult meg. 

1870-től kezdődően indultak meg a munkálatok, először a ráckevei Duna-ág lezárásával, majd a Kopaszi-zátonyt is magába olvasztó Kopaszi-gát megépítésével. A gát ekkoriban még sokkal hosszabban húzódott – egészen pontosan sokkal északabbról, a mai Gellért-tér környékétől indult. A belső oldalán pedig nem csak egy vékony Duna-holtág volt található, hanem egy hatalmas tavat választottak le vele, melynek másik végén épült meg a Déli összekötő vasúti híd. Az így kialakult Lágymányosi tó körülbelül azon a területen feküdt, ahol most a Műegyetem és az ELTE lánymányosi campusának épületei találhatók, vagy ahol délebbre most épül a MOL budapesti óriás toronyháza.
Az 1896-os milleniumi ünnepségek idején élelmes vállalkozók üzleti lehetőséget láttak a Lágymányosi tóban, és egy komplett szórakozónegyedet telepítettek ide, a kor Közép-Európájának legnagyobbját. A korabeli bulinegyed tematikája a mesés Kelet volt, ennek megfelelően Boszporusz névre hallgatott, és számos attrakcióval és épülettel, sőt saját kis szigettel is várta a mulatni vágyókat. Egy dologgal nem számoltak a működtetői: a Duna felől érkező szúnyogokkal. A vérszívókból ugyanis annyi lepte el a fénnyel-hanggal őket vonzó Boszporuszt, hogy menekültek a vendégek, és fél év után be kellett zárnia a vállalkozásnak.

Kopaszi gát, háttérben az Összekötő vasúti híd, jobbra a Nemzeti Torna Egylet épülete, 1929.Forrás: Fortepan/Hirschler Károly

A 20. század első éveitől kezdve elkezdték feltölteni a Lágymányosi tavat, építési területeket hozva létre. Megépült a Műegyetem, szeszgyár és téglagyár felhúzásával kezdődött kialakulni a részben még ma is meglévő dél-budai iparterület.
A Kopaszi-gát pedig fokozatosan benépesült eközben víkend- és csónakházakkal, kis vendéglőkkel. Noha közművesítésre nem került sor, sokan állandó jelleggel is itt laktak, akár lakáshajókban is. A hatvanas években itt alakult meg a ma is működő Spartacus Kajak-Kenu Egyesület és a BHG Búvár Klub is, a gáton pedig egy szabad- és egy fizetős strand is működött nyaranta.
A vadregényes állapotokat a kilencvenes évek második felétől már állandó veszély fenyegette, először az ide tervezett világkiállítás miatt, majd az ingatlanfejlesztők révén. Nem is kerülhette el a sorsát a Kopaszi-gát, ami végül az ezredforduló utáni években nyerte el a mai formáját, éttermeknek és kávézóknak helyet adó, hangulatos közpark formájában.