Egy indiai étterem mosogatójaként kezdte – 10 érdekesség az 55 éves Gordon Ramsay-ről

Forrás: Getty Images -
séf magazin Gordon Ramsay
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kerek születésnapját ünnepli a világ egyik leghíresebb, goromba és mocskos szájú szakácsa, akinek a karrierje és élete számos érdekességet rejt a tévéműsorain kívül. Mutatjuk is, mi mindent!

Skót, de Angliában nőtt fel.

Skót származású és Skóciában született, gyakran hangoztatja is a büszke skótságát. Az eddigi 55 évének nagy részét viszont Angliában élte le, mert már gyerekkorában átköltözött oda a család, közelebbről a William Shakespeare szülőhelyeként ismert Stratford-upon-Avon városkába.

Ma 55 éves Gordon Ramsay Forrás: Getty Images

Nehéz családi körülmények közül jött.

Az apja iszákos, nőcsábász és erőszakos is volt, így a gyerekkora folyamatos konfliktusok és verések közepette telt el. Nem csoda, hogy amikor tizenhat évesen sikerült végre mosogatóként állást kapnia egy indiai étteremben, rögtön elköltözött otthonról.

Focistának készült.

Fiatalkorában futballistakarrierről ábrándozott, és nem ok nélkül: olyan tehetségesnek tartották, hogy a híres skót klub Glasgow Rangersnél is részt vett próbajátékon. Azonban a térde rendkívül sérülékenynek bizonyult, ez pedig keresztbe tett az ilyen irányú terveinek. Persze egy-egy gálameccs erejéig még ma is szívesen csukát húz.

Tökéletesen beszél franciául.

Szakácsnak tanulva több évig élt Franciaországban, és saját bevallása szerint ott kapta meg azt a tudást és ihletet a mestereitől, aminek révén híres séf lehetett belőle. Közben pedig a nyelvet is elsajátította, és keményfejű brit létére folyékonyan beszél franciául.

Minden cipőjét külön csináltatja.

A 188 centiméteres magasságához 48-as lábméret társul, ami azzal jár, hogy egy átlagos cipőboltban reménytelen számára a vásárlás. Ezért aztán inkább külön csináltatja a cipőit.

Övé a legrégebb óta Michelin-csillagos londoni étterem.

Már 27 évesen séf lett egy londoni étteremben, amit három éven belül 2 Michelin-csillagos hellyé emelt fel. 31 éves korában pedig elindította a saját éttermét is Restaurant Gordon Ramsay néven, ami rövid időn belül három Michelin-csillagig jutott, és azóta is tartja ezt az elismerést, a londoni helyek közül legrégebben.

Filmekben és sorozatokban is láthatod-hallhatod.

Persze leginkább kameószerepekben, hiszen mióta a tévéműsorai miatt igazi popkulturális jelenség lett belőle, egy-egy jelenet erejéig történő felbukkanása is eseménynek számít. A szerelem konyhája című filmben és az Új csaj sorozatban teljes valójában szerepelt, a Family Guy, Big Hero 6 sorozatok és a Hupikék törpikék: Az elveszett falu animációs film esetében pedig a jellegzetes hangját kölcsönözte egy-egy róla mintázott szereplőnek.

Ötgyerekes apuka.

25 éve él házasságban a tanárnőként dolgozó feleségével, Cayetana Elizabeth Hutchesonnal, férjezett nevén Tana Ramsay-vel. London és Los Angeles között osztják meg az idejüket, a háztartás része pedig az öt közös gyermek, két kutya, két macska és egy teknős is.

Nem jó ötlet verekedni vele.

A focikarrier végeztével is igazi sportember maradt Ramsay, aki rendszeresen fut maratonokat, triatlonozik, bokszol, és feketeöves karatés.

Izlandon majdnem otthagyta a fogát.

Az egyik tévéműsora forgatásán egy izlandi hegységben megcsúszott, és leesett egy 26 méter magas szikláról, egyenesen bele a jeges vízbe. Teljesen elmerült, és csak úgy tudott visszatérni a felszínre, hogy a víz alatt levette a nehéz csizmáját és a ruháját. A többiek egy kötél segítségével húzták ki végül a vízből, amiben egy kicsivel hosszabb tartózkodás már halálos lett volna a számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.