Springer Márta Madách Színház gyász
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
97 éves korában elhunyt Springer Márta dramaturg, műfordító. A gyászhírt a Madách Színház tette közzé a közösségi médiában. 

"A Madách Színház mély szomorúsággal tudatja, hogy Springer Márta dramaturg, műfordító április 29-én, 97 éves korában elhunyt. Márta 1958 óta volt a Madách Színház dramaturgja, dolgozott Ádám Ottóval, Lengyel Györggyel, Vámos Lászlóval, Kerényi Imrével és Szirtes Tamással is. Jelen volt a Madách Színház legendás prózai előadásainak születésénél, mint ahogy végigkísérte a Színház nagy sikerű musicaljeinek színpadra állítását is a Macskáktól a Mary Poppinsig.
Nagybetűs Színházi Ember volt, akinek kiemelkedő szakmai tudására, empátiájára, figyelmére és kedvességére minden helyzetben számítani lehetett. Drága Márta, nyugodj békében! Nagyon fogsz hiányozni! Springer Mártát a Madách Színház saját halottjának tekinti.
Búcsúztatása május 1-én, vasárnap 10.30 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben" - tették közzé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.